2010. április 8., csütörtök

Vacsoracsata 2010. 47. adás - Fésűs Nelly a házigazda


Fésűs Nelly

Színésznő
(Debrecen, 1971. december 15. )
Tanulmányait az ének-zene Tagozatos Általános Iskolában kezdte, majd a Dráma Tagozatos Ady Gimnáziumban járta középiskolai éveit. Érettségi után a debreceni Csokonai Színházhoz került, ahol 3 évet töltött. Gór Nagy Mária Színitanodájának elvégzése után, 1996-ban a Budapesti Operettszínházhoz került, ahol 2002-ig szerpelt. Játszott többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Fiatalok Színházában és a Békés Megyei Jókai Színházban is. Több televíziós sorozatban és szórakoztató műsorban szerepelt (Sláger TV, Show-bálvány, Koóstoló). 3 évig a budapesti Moulin Rouge dívája volt.
Forrás: wikipedia.org


Kötényt öltött Fésűs Nelly

A csütörtöki adásban Fésűs Nelly színésznő csillogtatta meg szakácstudományát.

Csütörtök este Fésűs Nelly-re került a sor, hogy elkápráztassa vacsoravendégeit főzőtudományával. A csinos színésznő nem először tesz tanúbizonyságot irigylésre méltó szakácstudományáról. Most is, mint legelőször különleges menüsorral várta éhes sztárvendégeit.

Előételként prágai sonkalevest szolgált fel, főételként paprikakompóttal töltött borjúkarajt hercegnő burgonyával, desszertként pedig kókusztorta került az asztalra, kókuszlikőrös sárgadinnyegolyókkal.

A vacsora nagyon jó hangulatban telt, és a fogások osztatlan sikert aratattak sztárvendégei körében. Ezért a vacsoráért pedig Nelly mindenkitől 10 pontot kapott, így összesen 30 ponttal büszkélkedhet.



Videó





Előétel:

Prágai sonkaleves tormával

Hozzávalók:
1,5 kg prágai vagy más füstölt sonka
1 fej zellergumó
1 evőkanál vaj
1 gerezd fokhagyma
1 maréknyi gomba
2 szál sárgarépa
2-3 evőkanál liszt
30 dkg savanyú káposzta
60 dkg burgonya
őrölt bors, só
csipetnyi őrölt szerecsendió
1 nagy pohár tejföl
1 csokor zellerlevél
1 db friss torma

Tegyük fel főni egy fazékba a sonkát, majd ha puha szedjük ki a főzőlevéből.
Egy fazékba tegyünk egy evőkanálnyi vajat, fonnyasszunk meg benne egy gerezd összezúzott fokhagymát. Adjunk hozzá kockára vágott zellergumót, gombát, sárgarépát. Pároljuk pár percig, majd egy-két evőkanál liszttel és egy teáskanál pirospaprikával szórjuk meg. Öntsük fel a sonka főzőlevével. Ügyeljünk ne, hogy a sonkalé túl sós legyen, ilyenkor hígítsuk vízzel. Kockára vágott burgonyát, káposztát és főtt sonkát tegyünk bele. Őrölt borssal, őrölt szerecsendióval fűszerezzük. Ha a burgonya megpuhult tejföllel dúsítsuk. Forraljuk ki alaposan, majd tálaláskor összevágott friss zellerlevéllel szórjuk meg.

Nagyon finom, ha a tányérunkba frissen reszelt tormát teszünk, majd erre merjük a tűzforró sonkalevest.



Főétel:

Paprikakompóttal töltött borjúkaraj, hercegnő burgonyával

Hozzávalók:
1,5 kg borjúkaraj csont nélkül
darált bors, só
2 ág friss kakukkfű
3-4 evőkanál olívaolaj

Sültpaprika kompóthoz:
3-3 db piros és sárga kaliforniai paprika
4 evőkanál balzsamecet
2 ág kakukkfű
3 gerezd fokhagyma
5-6 levél friss bazsalikom
1 csokor petrezselyem zöldje
darált bors, só
2 evőkanál olívaolaj

Körethez:
1 kg burgonya
3 db tojássárgája
fél kávéskanál őrölt szerecsendió


Mossuk meg alaposan a paprikákat, majd tegyük egy sütőpapírral borított sütőlemezre. Forró sütőben 160-170 fokon süssük körülbelül 30-40 percig, míg a bőre barna nem lesz. Vegyük ki a sütőből és várjunk míg kihűl. Húzzuk le a megsült paprikák bőrét, majd a piros húsát vágjuk fel ujjnyi csíkokra, és tegyük egy nagy tálba. Ha tudjuk a sültpaprika levét fogjuk fel a salátástálba tálba, jó lesz majd az ecetes öntet készítéséhez.
Reszeljük a felcsíkozott paprikákra a fokhagymát, tépkedjük rá a petrezselyem zöldjét, a bazsalikom, és a kakukkfűleveleket. Daráljunk rá borsot, csorgassuk rá az olívaolajat, balzsamecetet és csipetnyi sóval ízesítsük, majd óvatosan keverjük össze.

Vágjuk be a karajt egy centi vastagságúra egészen az aljáig, majd mellette hasonló vastagságban vágjuk át teljesen. Így egy dupla nagyságú szeletet tudtunk vágni. Klopfolóval kissé ütögessük meg, daráljunk rá borsot és szórjuk meg a kakukkfűlevelekkel.
A szétnyitott hússzeletek közepére tegyünk a paprikakompótból, majd zárjuk össze. hústűvel fogassuk át.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel pár evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a megtöltött húsokat. mindkét oldalát erős lángon süssük elő.
Ha elkészült szedjük át egy nagy tepsibe, és tálalás előtt tegyük a forró 180 fokos sütőbe, ahol 10 perc alatt készre sül.

A körethez főzzük meg sós vízben a burgonyát, szűrjük le, majd nyomjuk át burgonyanyomóval. Keverjük hozzá a tojássárgáját és a szerecsendiót. Tegyük nyomózsákban, majd sütőlemezre nyomjunk belőle tojás nagyságú halmokat. Forró sütőben süssük pirosra.
Tálaljunk nagy tányérra a megsült töltött húsból, mellé pár darabot a burgonyaköretből, mellé kanalazhatunk a megmaradt paprikakompótból.



Desszert:

Kókusztorta, kókuszlikőrös dinnyegolyókkal

Hozzávalók:
10 tojás
30 dkg cukor
15 dkg kókuszreszelék
15 dkg darált dió
4 ek rétesliszt
1 csomag sütőpor
1/2 citrom leve
20 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 cs főzős vanília puding
3 dl tej
25 dkg rama
3 ek kakaópor

Fehér tészta:
5 tojás fehérjét kemény habbá verjük, hozzá adunk 15dkg. kristálycukrot, 15 dkg. kókuszreszeléket,1/2 csomag sütőport, 2 kanál réteslisztet, és a végén a fél citrom levét. sütőpapíros tortaformába tesszük és 180'-on 15percig sütjük.

Barna tészta:
5 tojás, 15dkg kristálycukor, habosra keverünk, majd hozzáadunk15 dkg darált diót. 3 ek. kakaóport, 2 ek réteslisztet, 1/2csomag sütőport, majd hasonlóan sütjük mint az előbb.

Krém:
10 tojás sárgáját 20dkg porcukorral 1cs vaníliás cukorral világosra verjük, hozzá 3dl tejet 1 cs pudingport. Sűrű krémmé főzzük, majd hűlés közben hozzá adunk 25dkg margarint.
Összeállítás: Fehér tészta, rá a krém nagyobb része, majd a barna tészta, rá a maradék krém. A tetejét Ízlés szerint díszítjük!

Dinnyesalátához:
1 db sárgadinnye
1 dl kókuszlikőr

A dinnyét kigolyózzuk, majd összekeverjük a kókuszlikőrrel.




Forrás: rtlklub.hu

0 megjegyzés:

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template