2010. december 18., szombat

Vacsoracsata - Csepregi Éva a vendéglátó


Csepregi Éva

énekes

Csepregi Évánál dalra fakadt a társaság



Csepregi Éva a Vacsoracsatában is remekelt

A Neoton Família szőkesége bebizonyította, hogy nemcsak énekelni, hanem főzni is tud.

Nincs olyan ember Magyarországon, aki nem ismeri Csepregi Évát. A ’80-as években hangjával nemcsak hazánkat, hanem a szinte a fél világot meghódította.

A pénteki Vacsoracsatában Évát egészen új oldaláról ismerhettük meg. Bepillantást engedett féltve őrzött otthonában, és megmutatta, milyen az élete, ha épp nincs reflektorfényben.

Otthona a természet lágy ölén fekszik. Mivel imádja a természetet, házát is fából készítette, szobáit pedig virágokkal díszítette. A ház bemutatásakor a népszerű énekesnő megmutatta párjával közös hobbijukat is: a kertjük végében található dúcokban körülbelül 150 galambot tartanak, amiket minden nap röptetnek.

Éva vendégeit házias, de diétás ételekkel várta, főételét pedig a kinti kemencében sütötte. Az előkészületek alatt még fát is aprított. Desszertnek alkohollal leöntött sült banánt szánt, amit a vendégek előtt akart flambírozni. Mivel Armand nem szereti a banánt, neki marcipánból készített gyümölcsöt tálalt. A flambírozás azonban nem úgy sikerült, mint ahogy remélte. Izgalmában véletlenül a terítőre is öntött egy cseppet az alkoholból, így a banán mellett az is lángra kapott.

A tüzesre sikerült estét Éva egy közös zenéléssel zárta, ahol kisfia is megmutatta dobtudását.

Éva főzőtudományát és vendégszeretetét Miki, Antónia és Mónika 9-9 pontra, Armand pedig 10-re értékelte.
Így Évának összesen 37 pontja van, amivel a héten ő vihette haza a Vacsoracsata legjobb házigazdájának járó címet.







Előétel

Mogyorós padlizsán

Hozzávalók:
3 db padlizsán
5 nagy paradicsom
1 fej fokhagyma
5 dkg sós földimogyoró
2 csokor petrezselyem
kb. 1 dl olívaolaj
1 csomag morzsolt oregano

Elkészítési mód:
A padlizsánokat megmossuk, majd karikára vágjuk. Nem kell meghámozni. Egy tálba tesszük a szeleteket, megsózzuk, és állni hagyjuk, hogy a keserű ízétől megszabaduljunk. Néhány perc múlva leönthetjük a keserű levét, és letörölgetjük papírtörölközővel a szeleteket.
Megpucoljuk a fokhagymát, apróra daráljuk, megdaráljuk a mogyorót is, a petrezselymet apróra vágjuk. Elővesszük a mikró tálját, és lerakjuk a hozzávalókat. Kezdjük a padlizsánnal, rátesszük a szeletekre vágott paradicsomot, megszórjuk a fokhagymával, mogyoróval, oregánóval, petrezselyemmel, és meglocsoljuk egy kis olívaolajjal. Addig ismételjük ezt, amíg elfogynak a hozzávalók. Ha a mikrónak van Crisps funkciója, akkor betesszük a mikróba, és 10 percet adunk neki Crisps fokozaton.



Főétel:

Kemencében sült oldalas, csirkecomb, vele sült krumplival, sütőtökkel, és körtével
Hozzávalók:
1 kg oldalas
4 darab csirkecomb
4 db körte
1 db sütőtök
1 kg krumpli
oldalashoz való pác fűszer
csirkéhez való pác fűszer

bors
olívaolaj
fokhagyma

Elkészítési mód:
Miután megmostuk a húsokat, befűszerezzük, és állni hagyjuk. A fűszerek mellett meglocsoljuk egy kis olívaolajjal. Megpucoljuk a hozzávalókat. A sütőtököt kisebb darabokra vágjuk, kb. akkorára, amekkorák a félbe vágott körték. A körte, és a sütőtök héját rajta hagyjuk. A fokhagymát sem pucoljuk meg teljesen, csak megmossuk, és rajta hagyjuk a héját.
A kemencét természetesen jó előre kell felfűteni. Három tepsire van szükségünk.
Az egyikbe beletesszük az oldalasokat, amiket már bepácoltunk, mellé tesszük a félbevágott krumplikat, meglocsoljuk olivával, és egy kis vizet is öntünk alá. Ugyanígy bánunk a csirkecombokkal is. A fokhagymákat héjastól mellé tesszük, mert amikor ez megsül, nagyon könnyen le tudjuk húzni a héját, és finom, ehető gerezdeket kapunk.
A körtéket, és a feldarabolt sütőtököt a tepsibe tesszük, természetesen megmosva, meglocsoljuk egy kis olívaolajjal, megsózzuk, és durvára őrölt borssal megfűszerezzük.
Kb. 1, vagy 1 1/2 óra alatt készre sütjük.



Desszert:
Sült banán vanília fagyival, és citrusz szósszal
Hozzávalók:
4 db banán félbe vágva
1 db lime
1 db citrom
1 db narancs
1 db főzés nélkül elkészíthető puding por
2 dl tejszín
vanília rúd
szegfűszeg
kb. 1/2 liter narancslé
100%-os körte pálinka
porcukor

Elkészítési mód:
A félbevágott banánokat egy tepsire tesszük, mindegyik tetejére egy pici vajat teszünk, megcukrozzuk, és betesszük a sütőbe. Kb. 10 perc alatt megsütjük. Akkor van kész, ha egy kicsit már elszíneződött a banán.
A citrus szósz:
A limot, a citromot, és a narancsot krumpli hámozóval meghámozzuk. A héj darabokat vékony szeletekre vágjuk, mintha metélt lenne. A narancsot szeleteire szedjük. A lime-ot, és a citromot félbevágjuk.
Feltesszük a narancslevet főni. Belerakjuk a fahéjat, a vanília rudat, a szeletekre vágott héjakat, és a narancs darabokat. 10 percig főzzük. Levesszük a tűzről, majd ha kihűlt belekeverünk 1/2 zacskó főzés nélküli vanília pudingot. Egy kicsit megvastagszik, besűrűsödik, belekeverjük a tejszínt, ízlés szerint, kb. 1-2 dl-t.
Tálalásnál tányérra tesszük a banánt, mellé, vagy ráöntjük a szószt, és mellé teszünk egy gombóc vanília fagyit.




Forrás: rtlklub.hu
Continue Reading...

2010. december 16., csütörtök

Vacsoracsata - Szakál Miklós a vendéglátó


Szakál Miklós

Műsorvezető

A telefonos játék műsorvezetője a Vacsoracsatában megmutatta, milyenek a szabolcsi vendéglátók.

A dízelmozdony-szerelőből lett műsorvezető nem rejti véka alá származását. A szabolcsi származású fiatalember egész vacsoráját úgy tervezte meg, hogy megmutathassa a szabolcsi szokásokat, ételeket. Előételként beregi sajttűt, főételként szabolcsi töltött káposztát, desszertként pedig almásrácsost készített.

A töltött káposztát saját termesztésű káposztájukból és zöldségeikből készítette, amiket édesanyja a déli vonattal küldött fel neki.

Ahogy eddig is megszokhattuk, Miki a főzést sem vette komolyan, hisz egyfolytában viccelődött. Szeleburdiságának aztán hamar meg is lett a következménye, mert egy ügyetlen mozdulat miatt elvágta az ujját.

Miki a telefonos játékban levő nagy piros gombról sem feledkezett meg, és elhozta a műsorból, hogy minden fogás elkészítésének kezdeténél és végénél megnyomja, ezzel jelezve, hogy kész a fogás.

A vacsora előtt egy vőfély versikével készült a vendégeknek. Hogy hatásosabb legyen a produkció, műbajuszt, kalapot és egy mellényt is magára öltött és így fogadta a vendégeket.

A házigazda egész este azon igyekezett, hogy lenyűgözze vetélytársait. Látszott rajta, hogy izgul, hiszen először fogadott vendégeket és adott háromfogásos vacsorát. Bár az ételek nem sikerültek hibátlanul, Miki igyekezetét azért értékelték a vendégek. Mónika, Antónia, Éva 7-7, Armand pedig 9 ponttal jutalmazta házigazdájuk főzőtudományát,
akinek így összesen 30 pontja van.





Előétel:

Beregi sajttű

Hozzávalók:
0,40 kg trappista sajt
0,10 kg gépsonka
db/fő kifli

2 db tojás
0,05 kg liszt
0.20 l olaj
1 fej zöld saláta

Elkészítési mód:
A sajtot, gépsonkát vagy a kiflit karikákra vágva spiccture vagy hurkapálcikára rétegesen tűzdeljük fel. Palacsintatésztába bundázzuk, és forró olajban kisütjük.



Főétel:

Szabolcsi töltött káposzta

Hozzávalók:
1 nagyobb fej édeskáposzta
1/2 kg darált hús
előfőzött rizs
2 fej hagyma

bors
pirospaprika
paradicsomlé (kb. 1 liter)

Elkészítési mód:
Egy nagyobb fazékba vizet teszünk forrni. Az édes káposztát a torzsája mentén bevágjuk rézsútosan, a közepébe egy húsvillát szúrunk, és beletesszük a forró vízbe. Ahogy fő a káposzta a vágás mentén válnak le a levelek, ezeket kivesszük a vízből. A húsvilla abban segít, hogy könnyebben tudjuk ezt a műveletet megoldani. Közben kevés olajon üvegesre pirítjuk a rizst, majd két evőkanál ételízesítővel megszórjuk, és annyi vizet öntünk rá, hogy elfedje, kb. 10 percig még főzzük, míg beszívja a vizet. A két hagymát apróra vágjuk, majd megfonnyasztjuk, és jó sok pirospaprikát (erőset) szórunk rá, de nem a tűzön, mert megkeseredik. Ezután a darált hússal a hagymát, rizst összekeverjük, ízesítjük sóval, borssal, pirospaprikával ízlés szerint - ki milyen erősen szereti. Öntsünk hozzá annyi paradicsomlevet (legjobb az üveges paradicsomlé, de akinek házi van, azt használja), amennyit a massza felvesz. A megmaradt káposztalevelekből apróra vágva még két-három maréknyit beleszórhatunk a töltelékbe. Aztán el lehet kezdeni a leveleket megtölteni! A leveleken lévő vastagabb részt le kell vágni egy késsel, és ha nagyobb a levél, inkább kettévágva kell tölteni. A torzsát és megmaradt leveleket a fazék aljára tegyük, pakoljuk rá szépen sorban a töltött káposztát. A fazekat öntsük fel félig vízzel, félig paradicsomlével, (aki paradicsomosabban szereti, tehet bele több paradicsomlevet is). Amikor az utolsó sor káposzta is bekerült a fazékba, és rákerült a paradicsomos-vizes lé, együk rá a fedőt. Körülbelül másfél-két órán keresztül főzzük, de közben kóstolással is lehet ellenőrizni, hogy hol járunk.



Desszert:

Almás rácsos

Hozzávalók:
30 dkg liszt
15 dkg margarin
10-20 dkg cukor (ízlés szerint)
1 sütőpor
1 tojás
pici tej, vagy tejföl
80 dkg alma
fahéj
prézli

Elkészítési mód:
Lisztet, margarint, 1 ek cukrot, 1 cs sütőport, 1 tojást összemorzsoljuk. Ezután adunk hozzá annyi tejfölt, hogy összeálljon.
Ketté vesszük, az egyik felét vékonyra nyújtjuk, akkorára mint a tepsi. Belerakjuk, hintünk rá prézlit.
Az almát lereszeljük, kis fahéjat adunk hozzá. Összerottyantjuk, és a levéből kicsavarva a tésztán elosztjuk. A tészta másik feléből kis kígyókat gurigázunk és azt rácsszerűen elrendezzük a tetején. Ezután sütőbe tesszük.




Forrás: rtlklub.hu
Continue Reading...

2010. december 15., szerda

Vacsoracsata - Erdélyi Mónika a házigazda


Erdélyi Mónika

A Mónika show háziasszonya

Terítéken Mónika

Lássuk, hogyan vélekedtek a népszerű műsorvezető szakácstudományáról vendégei…


Mónika előételként szilvalevest szolgált fel túrógombóccal annak ellenére, hogy tudta egyik vendége nem szereti a gyümölcsös ételeket. Mónika mentségére szolgáljon, hogy egyáltalán nem rossz szándék vezérelte, csak szerette volna Armanddal megszerettetni a gyümölcsöket. A népszerű szinkronszínész mindezek ellenére sem kóstolta meg az első fogást, többi vendégénél azonban osztatlan sikert aratott.

A főfogásából már Armand is jóízűen falatozott. A narancsos liba, narancssalátával és krumplipürével szervírozva nemcsak guszta, hanem finom is volt. Éva szerint Mónikánál nincs jobb vendéglátó.

Desszertként Mónika sütőtökös pitét készített vendégeinek. A könnyű, látványos finomság a főételhez hasonlóan elsöprő sikert aratott a sztárvendégek körében.

Mónika vacsorájára összesen 34 pontot kapott versenytársaitól.




Előétel:

Sütőtökös szilvaleves és Túró gombócok

Hozzávalók:
50 dkg szilva
50 dkg sütőtök
2 db fahéj rúd
fél kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 db vaníliabab
1 csipetnyi só
2 dl tejszín
fél citrom leve
15 dkg cukor
3 evőkanál étkezési keményítő

Magozzuk ki a szilvákat, majd vágjuk kis darabokra. Tegyük egy nagy fazékba, adjuk hozzá a meghámozott és felaprított sütőtököt. Öntsük fel annyi vízzel, hogy duplán ellepje, és tegyük fel főni. Ízesítsük cukorral, sóval és citromlével, fűszerezzük egész fahéjdarabokkal, szegfűszeggel és hosszában kétfelé vágott vaníliababbal. Főzzük körülbelül negyed órán keresztül, majd sűrítsük be hideg vízzel elkevert keményítővel. Öntsük hozzá a tejszínt, forraljunk rajta még egyet, majd szedjük ki a levesből a fahéj és vanília darabokat. Kézi mixerrel pürésítsük, utána finomlyukú szitán passzírozzuk át.
Tálaljuk üvegtálakba vagy leveses csészékbe. Hidegben melegen, melegben hidegen tálaljuk.
Izgalmasabb ízű lehet a levesünk, ha csipetnyi őrölt gyömbért és szerecsendiót főzünk bele.

Túró gombócok
Hozzávalók:
50 dkg túró
4 db tojás
5 dkg vaj
2 evőkanál búzadara
1 evőkanál liszt
1 csipetnyi só

Finomlyukú szitán törjük át a kecsketúrót, majd tegyük egy nagy tálba. Üssük rá a tojások sárgáját, a fehérjét tegyük egy tálba és tegyük a hűtőbe. Olvasszuk fel a vajat egy kis lábasban, majd csorgassuk a túróra. Ízesítsük csipetnyi sóval, szórjuk rá a lisztet és a búzadarát. Fakanállal alaposan dolgozzuk össze, majd pár órára ezt is tegyük a hűtőbe. Felhasználás előtt verjük fel a tojás fehérjét nem túl kemény habbá, majd kis adagokban, óvatosan dolgozzuk a tojásos túróhoz.
Forraljunk fel egy fazékban vizet, ízesítsük sóval, majd vizes kézzel formázzunk kezünkkel diónyi gombócokat a túrókrémből. Gyöngyöző vízben főzzük 2-3 percig, közben villával segítsük megfordulni, ha elkészült szedjük ki szűrőkanállal egy itatóspapírra, majd tálaljuk a szilvaleveshez.



Főétel:

Libacomb narancssalátával

Hozzávalók:
6 db libacomb
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
4 ág kakukkfű

darált bors

Salátához:
3 db narancs
1 doboz rukkola saláta
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
fél citrom leve

Éles késsel vagdossuk be a libacomb bőrét, majd csorgassuk meg olívaolajjal. Daráljunk rá borsot, hintsük meg sóval és tépkedjük rá a kakukkfű leveleit. Tegyük egy nagy tepsibe bőrével felfelé, fedjük le fóliával és legalább egy órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a kacsahúst.
A hús pihentetése után vegyük le a fóliát, öntsünk alá másfél deciliternyi vizet, majd fedjük le alufóliával. Tegyük előmelegített sütőbe, és 170 fokon süssük körülbelül egy órán keresztül, míg a hús meg nem puhul. Ha szükséges az elpárolgott vizet pótoljuk. Mielőtt kivennénk a sütőből, előtte 10 perccel vegyük le a fóliát, hogy szép pirosra tudjon a pecsenye pirulni.
Míg a liba a sütőben sül, közben készítsük el a narancsos salátát. Hámozzuk meg a narancsokat, úgy hogy a fehér bőrét is vágjuk le. Vágjuk kétfelé, majd cikkezzük fel falatnyi darabokra. Tegyük egy nagy tálba, szórjuk rá a megmosott és lecsepegtetett rukkola leveleket, csorgassuk meg olívaolajjal és a citrom kifacsart levével, majd keverjük óvatosan össze.
Tálaljuk nagy tányérra a ropogós libacombot, melléje hájában megsütött süveg alakúra vágott burgonyát, és narancsos salátából kanalazzunk még.



Desszert:

Sütőtökös pite

Hozzávalók a tésztához:
150 g margarin
200 g liszt
5-6 evőkanál hideg víz
egy csipet só

A töltelék hozzávalói:
1 db sütőtök (kisebb méretű)
4 dl tejszín kemény habbá verve
50 g barna cukor
100 g kristálycukor
1 teáskanál őrölt fahéj
fél teáskanál őrölt gyömbér
negyed teáskanál őrölt szerecsendió
2 db tojás sárgája
1 csipet só

Elkészítés:
Egy keverőedénybe tegyük a lisztet és a sót. Késsel daraboljuk a lisztre a margarint, majd kézzel morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a hideg vizet, és gyúrjuk alaposan össze. Tegyük hűtőbe és pihentessük legalább egy órán keresztül. Közben készítsük el a tölteléket. A sütőtököt hagyományos módon a sütőben süssük meg, majd várjuk meg, míg kihűl. Tegyük a tökhúst egy tálba, adjuk hozzá a cukrokat, a tojások sárgáját és a fűszereket. Keverjük jól össze és a felvert tejszínnel lazítsuk fel. Lisztezett nyújtódeszkán nyújtsuk ki a tésztát fél centisre és egy kerek, közepes méretű, vajjal kikent és liszttel meghintett kerek peremes tortaformát béleljünk ki vele. Töltsük a tölteléket a formába, majd meleg sütőben 200 fokon süssük először 10 percig, utána vegyük vissza a hőmérsékletet 130 fokra, és további 45-50 percig süssük. Mielőtt kivennénk érdemes fogvájóval próbát végezni, szúrjuk bele a töltelékbe, és ha már nem ragad rá, akkor szabad csak kivenni a sütőből. A kihűlt pitét vágjuk cikkekre és felvert tejszínhabbal tálaljuk.



Forrás: rtlklub.hu

Continue Reading...

2010. december 14., kedd

Vacsoracsata - Kautzky Armand a vendéglátó


Kautzky Armand

Színművész, szinkronszínész.


Kautzky Armand desszertje lángra kapott?

A szinkronszínész igazán kitett magáért a keddi vacsoracsatában, és egy James Bondos finomsággal próbálta elkápráztatni vetélytársait…

Étvágygerjesztőként Armand juhtúróval töltött gombafejeket tálalt vendégeinek. Éva az adás elején elmondta, neki már volt szerencséje ehhez a fogáshoz, de nem hagyott benne jó emlékeket. Mivel félig nyers gombát tálalták elé, ami után napokig fájt a gyomra, így Armand előételét is félve kóstolta meg. A népszerű színész azonban bebizonyította, nála jobban csak egy mesterszakács tudná elkészíteni ezt a fogást, így előétele osztatlan sikert aratott.

Armand főfogásként egy német tradicionális ételt tálat vendégei elé. A főtt-sült tarja bajor káposztával kifogástalan volt, vendégei még repetát is kértek belőle.

Utolsó fogásként a 007-es magyar hangja egy kókuszos répakuglóf fagyi bombát készített vetélytársainak. A finomság nemcsak ízletes, hanem guszta is volt, Antónia szerint azonban egy kicsit mű. A szépségkirálynő ugyanis túlzásnak tartotta a közepébe szúrt tűzijátékot, mert szerinte ez inkább egy augusztus 20-ai vacsorához passzolt volna.






Előétel:

Juhturóval töltött gombafejek

Hozzávalók:
12-14 közepes gomba
25 dkg juhturó (vagy brindza)
1 ek tejföl
snidling
baconszalonna
néhány szem dió

Elkészítési mód:
A gombafejeket megpucoljuk, enyhén megfűszerezzük, a juhtúrót a tejföllel és a snidlinggel összekeverjük, majd a gombába töltjük. A bacon szeleteket a tepsibe fektetjük és rátesszük a gombafejeket, mindegyikbe egy fél hámozott dióbelet nyomunk.



Főétel:

Sült tarja bajor káposztával

Hozzávalók:
fejenként 2 szelet tarja
a páchoz ízlés szerint fűszerek
2 kg burgonya
2 fej vöröshagyma
egy nagyobb fej káposzta
köménymag

Elkészítési mód:
A hússzeleteket megmossuk, kiklopfoljuk, ízlés szerint bepácoljuk (olaj, mustár) sütés előtt a pácot leitatjuk, pici lisztben megforgatjuk és kevés olajon serpenyőben megpirítjuk. Ezt követően tepsibe lerakjuk a hússzeleteket, ráöntjük a maradék zsiradékot és 1 dl vízzel felöntjük. Alufólia alatt fél órán át pároljuk. Majd a fólia nélkül 10 percet pirítjuk. Így lesz a hús puha.
Két fej vöröshagymát apróra vágjuk és dinszteljük, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott káposztát. Sóval, borssal és köménymaggal ízesítjük. Az előételből megmaradt bacont csíkokra vágjuk és az eközben megpirított burgonyára tesszük.



Desszert:

Kókuszos répakuglóf

Hozzávalók:
280 g liszt
1 csomag sütőpor
1 csipetnyi só
200 gr cukor
4 db tojás
1 db citrom reszelt héja
2 dl olívaolaj
280 gr reszelt sárgarépa
100 gr kókuszreszelék.

Elkészítési mód:
Tegyük egy keverőtálba a cukrot, az egész tojásokat, sót, reszelt citromhéjat, olívaolajat és a reszelt sárgarépát. Jól keverjük össze. Egy másik edénybe keverjük össze a lisztet a sütőporral és a kókuszreszelékkel. Kis adagokban dolgozzuk a tojásos alaphoz.
Olívaolajjal kikent és liszttel megszórt kuglófformába töltsük, majd előmelegített sütőben 140-150 fokon süssük legalább 40 percig. Mielőtt kivennénk, végezzünk sütéspróbát, szúrjunk a tésztába egy hurkapálcát, és ha nem ragad rá a massza, biztosak lehetünk, hogy átsült a süteményünk.



Forrás: rtlklub.hu
Continue Reading...

2010. december 13., hétfő

Vacsoracsata - Bálint Antónia a vendéglátó


Bálint Antónia

Szépségkirálynő, műsorvezető


Szexi szakácsnő

Bálint Antónia bebizonyította, hogy ő nemcsak pózolni, hanem főzni is tud.

Első fogásként Antónia királyrák tempurát szolgált fel vendégeinek. Évát már előételével levette a lábáról, Mónikánál azonban nem aratott osztatlan sikert. A népszerű műsorvezető szerint felesleges volt panírozni a rákot, mert így csak kalóriadúsabb lett az előétel.

Az est fénypontja a palacsintatésztába göngyölt mézes-chilis csirke volt. Ennek a fogásnak leginkább Miki örült, mivel imádja a chilit. Kóstolás után azonban csalódnia kellett, mert Antónia főétele nem volt olyan csípős, mint várta.

Utolsó fogásként kislánya első szülinapi tortáját készítette el. A marcipánvirágokkal díszített finomságról mindenki azt hitte, egy igazi kalória bomba lesz, de a szépségkirálynő ezt is diétás alapanyagokból készítette. A várt hatás nem maradt el, és Toncsi finomsága osztatlan sikert aratott.





Előétel:

Királyrák tempura

Hozzávalók:
Mártogatós szószhoz:
kb 0,5dl szója szósz
1 ek .méz
fél lime leve
egész lime héja lereszelve
mokkáskanál koriander por
mokkáskanál gyömbér por

Salátához:
madárbegy saláta
freez saláta
jég saláta
görög saláta, de ízlés szerint bármilyen saláta is jó,csak keserű ne legyen
füstölt fürjtojás
szárított paradicsom olajban
saláta fűszer só vagy sima só,a legegészségesebb a himalája só
balzsamecet
koktélparadicsom
uborka
paprika
olívaolaj

Rákon lévő tempurához:
étkezési keményítő
liszt
tojás fehérje (kb 2 púpos evőkanál keményítő egy fehérjéhez)

20 db 16/20 garnéla vagy királyrák

Elkészítési mód:
Saláta:
Salátákat összetépkedjük. Fontos, hogy ne vágjuk, különben hamar megbarnul!
Füstölt fürjtojást 5 percig főzzük, majd megpucoljuk és félbevágjuk, salátához adjuk.
Szárított paradicsomot összecsíkozzuk, majd a levével együtt beletesszük a salátába.
A koktélparadicsomokat félbe vágjuk, a paprikát és az uborkát is összevágjuk, és a salátához adjuk.
Nyakon öntjük egy kis balzsam ecettel.
A fűszer sót csak a legvégén tesszük rá, különben összeesik a saláta!
A hűtőbe nem szabad betenni.
Ha forrón adjuk a rák tempurát, azt is csak a saláta mellé szabad tenni, semmiképpen sem rá.

Rák tempura:
Étkezési keményítőt kikeverjük a tojás fehérjével, és egy csipetnyi sóval. A rákokat picit megsózzuk.
Felhevítjük az olajat, a rákokat meghempergetjük a lisztben, majd a keményítős masszában, és végük kisütjük az olajban.

Mártogatós:
Csak összekeverjük a hozzávalókat.



Főétel:

Palacsintatésztába tekert mézes chilis csirkemell

Hozzávalók:
olívaolaj
csirkemell
3 cső kukorica, vagy konzerv
chili
maci méz
sajt
jégsaláta
liszt
8 db tojás
petrezselyem
1 l tej
fehérbors
lila hagyma


Elkészítési mód:
A lilahagymát olívaolajon kevergetjük kicsit, majd beletesszük az apróra vágott csirkemellet. Fontos, hogy kis darabokra vágjuk a csirkét, hogy ne szakítsa szét a palacsintatésztát. Beletesszük a kukoricát legjobb a frissen főzött kukoricacső, de egyszerűbb a konzerv. Sózzuk, borsozzuk (világos ételekhez fehér borsot,sötéthez feketét adjunk), kevés chilit tegyünk bele, és pár evőkanál mézet. Ezeket együtt összepirítjuk, majd végül hozzáadjuk a sajtot.

Elkészítjük a palacsintatésztát:
1/3 l tejhez 2/3 l szódát adjunk. 5 tojást hozzá, és annyi lisztet, hogy csomómentesen el tudjuk keverni. Tegyünk bele kevés olajat, hogy megelőzzük a leragadást. Ha vastag lesz a tészta, adjunk hozzá még szódát.
A palacsintatésztába beleszórjuk az összeaprított petrezselymet. Ha akkor szórjuk rá, mikor a tészta első oldala már majdnem jó, és a fordítás előtt vagyunk, szebben látszik majd kívülről, és szépen díszít is. Természetesen mikor beletöltjük a tölteléket, a petrezselymes oldal kerüljön kívülre.
Köretnek ízlés szerint bármit tehetünk hozzá, talán egy könnyű saláta azonban jobb lehet hozzá.
Sima egyszerű saláta hozzá: madárbegy saláta, paradicsom, kígyóuborka.



Desszert:

Fekete-fehér csoki torta

Hozzávalók:
12 tojás
32 dkg teavaj
16 dkg natúr kakaó
16 dkg kristálycukor
6 dl növényi tejszín
4 tábla fehér csoki

Elkészítési mód:
Bekapcsoljuk a sütőt, 180 fokig melegítjük.

Torta teteje:
Hideg növényi tejszínt felverjük. Fontos, hogy hideg legyen, különben nem lehet felverni! Kézzel 4 tojás sárgáját hozzákeverünk. Óvatosan, hogy ne törjük össze a habot!
Négy tábla fehér csokit felolvasztunk. Nem egyszerű! Tálba tesszük, mikrót 800-900 kW-ra állítjuk. Betesszük a csokit, és kb 5 mp-ként leállítjuk a mikrót, különben megtúrósodik a csoki. Így szép krémes lesz.
Aztán a fehér csokiba maréknyi növényi tejszínt teszünk, összekeverjük, szintén óvatosan, majd a többit is hozzákeverjük. Ezt a masszát betesszük a hűtőbe.

Torta alja:
8 tojás fehérjét 8 dkg kristálycukorral kemény habbá verjük, betesszük a hűtőbe.
8 tojás sárgáját 8dkg kristálycukorral kikeverünk, hozzáadjuk a 32 dkg teavajat. Ebbe belekeverjük a 16 dkg natúr kakaót, majd kézzel csomómentesen elkeverjük.
A felvert fehérjét ehhez keverjük hozzá, szintén kézzel, hogy a hab ne törjön össze.
A tepsit kivajazzuk, rászórjuk a lisztet. Beletesszük a formát, abba beleöntjük a kakaós masszát, és a 180 fokos sütőben 17 percig sütjük. Fogpiszkálóval megnézhetjük, mielőtt kivesszük, hogy jó-e. Ha nagyon ráragad a csoki, akkor még pár percig sütni kell. Majd ezt hagyjuk szobahőmérsékleten kihűlni. Ne érje hideg.
Ha ez kihűlt (kb 1,5-2 óra múlva), és a fehér csoki is jól kenhető állapotban van, kivesszük a torta alját a formából, és szépen egyenletesen rákenjük a fehér csoki masszát.
Tetszés és ízlés szerint díszítsük, az alkalomhoz illő módon.
Az ínyencek tehetnek mellé bodzavirágos narancslekvárt, vagy eper dzsemet, ezekkel még fantasztikusabb az íze.




Forrás: rtlklub.hu
Continue Reading...

2010. december 10., péntek

Vacsoracsata - Klausmann Viktor a vendéglátó


Klausmann Viktor

A Szerencsekerék című játék műsorvezetőjeként lett ismert, mára azonban visszavonult.

Klausmann Viktor főztje a vendégek szerint értékelhetetlen volt

Vendégeinek egyáltalán nem nyerte el tetszését Viktor menüsora, így csak az este hangulatát értékelhették…

A Szerencsekerék műsorvezetője sztárvendégeit mesébe illő otthonában fogadta. Az adás elején el is árulta a nézőknek, hogy a félhektárnyi birtokon a gyönyörű fák és virágos kertek mellett 40 méteres csobogó patakját szereti a legjobban. Azt is megtudhattuk, hogy a patak medrét a saját kezével ásta ki.

A vacsora hozzávalóit a helyi közértben vásárolta meg, az este során felszolgált és igazi különlegességeknek számító borokat egyik kedves borkereskedő ismerősétől szerezte be.
A videó beillésztéséhez szükséges kódrészlet:
Vendégeit nem házánál, hanem a közeli tó partján várta Viktor, és az üdvözlőitalt is itt szolgálta fel nekik. A közös koccintás után megtanította sztárvendégeit quadozni. Miután beesteledett, Viktor a lakás felé invitálta vendégeit, ahol ismét egy meglepetéssel kedveskedett nekik. Az este a meglepetések estéje volt.

Az ex-műsorvezető cigányzenészeket hívott vacsorájára, hogy ők szolgáltassák az esti mulatozáshoz a talpalávalót. Viktor menüsora azonban nem váltotta be a hozzá főzött reményeket, ezért vendégei csak a hangulatot pontozták. A hölgyvendégek 8-8, Zoli 9 pontot adott a házigazdának, akinek így összesen 33 pontja van.




Előétel:

Füstölt lazac salátaágyon, tormával

Hozzávalók:
lazac
1 ropogós saláta
1 adag tartármártás
1 citrom
bors

Elkészítés: A salátát megmossuk, apróra tépkedjük. A tartárt összekeverjük, majd a salátára borítjuk, átforgatjuk benne. A tetejére rakjuk a lazacot, majd nagyon vékony citromkarikákkal díszítjük. A végén megszórjuk borssal.



Főétel:

Nyírségi gombóc leves Ózon módra

Hozzávalók 5 személyre:
70 dkg borjúhús
30 dkg répa
1 kisebb zeller
2 db petrezselyem gyökér max 20 dkg
20 dkg burgonya 20
20 dkg liszt
1 egész tojás
1 csom petrezselyem zöld
10 dkg teavaj
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
2 db egész citrom
2 db húsleveskocka
30 dkg fehér csiperke
10 dkg zöldborsó

A felkockázott húst sós lében felfőzzük, lehabozzuk, majd a vegyes zöldsségeket hozzáadjuk, és a szeletelt, pirított gombát is hozzáöntjük. Ezután elkészítjük a burgonyagombócot, kiszaggatjuk és hozzáadjuk (lisztes kézzel) a világos vajas rántással sűrített tekjszínnel dúsított utóízesítést, és sót, citromlevet.

Viktor trükkje: a burgonya gombócot hivatalosan alig 1 cm átmérőjűre kell gyúrni és szaggatni, Viktor cseresznye nagyságúra mérte majd lisztben megforgatva és a leveshez hozzáadva kiváltotta a rántást.



Desszert:

Vajon párolt gyümölcsök csokiöntettel

Hozzávalók:
vaj
körte
csoki öntett

Elkészítési mód:
A körtét lassú tűzön megpároljuk, majd leöntjük csoki öntettel és a közepébe pálinkát öntünk.




Forrás: rtlklub.hu

Continue Reading...

2010. december 9., csütörtök

Vacsoracsata - Kammerer Zoltán a vendéglátó


Kammerer Zoltán

Olimpiai és világbajnok kajakozó

Kammerer Zoltán elbukta az aranyérmet a Vacsoracsatában

Olimpiai bajnokunk hiába tüsténkedett egész nap a konyhában, menüsorával nem tudta lenyűgözni vendégeit.

Hazánk egyik büszkesége, Kammerer Zoltán a csütörtöki Vacsoracsatában nem a vízen, hanem a konyhában csillogtatta meg tudását. Adás elején azért megmutatta éremgyűjteményét, így kiderülhetett az is, hogy vendégeivel ellentétben neki nem egy dicsőségfala van, hanem egy egész „dicsőségszobája”. Az oklevél- és serleggyűjteményt csak a kisfiáról kirakott képek száma múlja felül. Talán az sem meglepő, hogy a büszke apuka kisfia segítségét kérte a desszert elkészítésében
A videó beillésztéséhez szükséges kódrészlet:
Rá is fért a segítség Zolira, mert nemcsak, hogy ügyetlenül mozgott a konyhában, de még a menüjéhez szükséges fő alapanyagokat is elfelejtette megvenni. A kacsamáj helyett libamájat vett, a főételként feltálalt harcsapaprikásból pedig a nagy sietségben kihagyta a paprikát. Kisfiának köszönhetően a desszertből semmi sem maradt ki.

Vendégeit szilvapálinkával kínálta, majd kezdetét vette a mulatság. Vacsora előtt egy íjászversenyre invitálta őket, és aki nem találta el a célpontot annak egy pohár pálinkát kellett meginnia.

Miután elfogyasztották a vacsorát, Zoli egy ergométeres versenyre hívta sztárvendégeit. A megterhelő erőpróbának legjobban Zsuzsi és Ági örült. Olimpiai bajnokunkat ezért a felejthetetlen estéért Zsuzsa és Viktor 7, Anita és Ági 8 ponttal jutalmazta, így összesen 30 pontja van.






Előétel:

Hideg kacsamáj zsírjában sütve, lilahagyma karikákkal

Hozzávalók:
kacsamáj
ízlés szerint fűszerek, só bors,
lilahagyma
pirítós

Elkészítési mód:
A kacsamájat vágjuk kb. 2 cm vastagságú szeletekre, sózzuk és borsozzuk. Tegyük őket egy olyan serpenyőbe, amelybe kevés zsiradékot öntöttünk. A máj mindkét oldalát süssük addig amíg, szépen meg nem pirul. Sütés után a csíkokat helyezzük nedvszívó papírra. Miután meghűlt tegyük be a hűtőbe. A lilahagymát a kacsa zsírjában süssük ki. Tálaláskor, a pirítós mellé szolgáljuk fel a kiült kacsazsírt is.



Főétel:

Harcsapaprikás kapros gnocchival

Hozzávalók:
afrikai harcsa
lecsós alaphoz: paprika, paradicsom
vöröshagyma
zsír
2 dl tejföl
20 g liszt
fűszerpaprika

fokhagyma
köménymag
kapor
gnocchi

Elkészítési mód:
A harcsafilét megfelelően daraboljuk, sózzuk.
A hagymát finomra, a paprikát, paradicsomot apró kockára vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A zsírban a hagymát megfuttatjuk és elkészítjük a pörköltalapot, majd a halat beletesszük. Pár percnyi forralás után a tejfölből és lisztből készült habarással behabarjuk, átforraljuk és utána ízesítjük. Vigyázzunk, ne kevergessük, csak rázogatással mozgassuk, mert a szeletek összetörnek. A gnocchit kaporral ízesítsük.



Desszert:

Mézes-mákos guba vörös áfonya lekvárral

Hozzávalók:
8 kifli
6 dl tej
5 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg mák
3 szegfűszeg
1 mokkáskanál reszelt citromhéj
10 dkg porcukor
3 evőkanál méz

Elkészítési mód:
A kifliket karikákra vágjuk. A tejet a vajjal és a vaníliás cukorral felforraljuk, ráöntjük a kiflikarikákra, majd a tálat enyhén rázogatva felitatjuk a tejet. A darált mákot a finomra összetört szegfűszeggel, a reszelt citromhéjjal és a porcukorral elkeverjük. Az így elkészített mákot a kiflire szórjuk, összerázzuk, és az egészet tűzálló tálba öntjük. Mézzel meglocsoljuk, és forró sütőben enyhén kb. 25 percig sütjük.


Forrás: rtlklub.hu
Continue Reading...

2010. december 8., szerda

Vacsoracsata - Deutsch Anita a vendéglátó


Deutsch Anita

színésznő

Deutsch Anitánál becsíptek a vendégek!

Vacsoracsata: Barátok közt ex-Andija próbált helytállni!

A Barátok közt egykori szereplője őszibarack krémlevest készített zabpelyhes keksszel, és vanília fagyival, majd a főétel hagymás magyaros fehér pecsenye volt petrezselymes kifliburgonyával, a desszert pedig diós-narancsos csokoládétorta.

A leves készítés közben elfelejtette kivenni a vanília rudat ezért, azt is össze turmixolta, kénytelen volt szűrőkanállal kihalászni a levesből a vanília rúd darabjait.

A főétel készítése közben jutott az eszébe, hogy elfelejtkezett a krumpliról ezért felhívja az apját, hogy próbáljon meg kiflikrumplit szerezni végül sikerült, de nem igazán hasonlított a kiflire. Anita kitalálja, hogy a kiflibe nyers burgonyát szúr, ezzel tréfálja meg a többieket és a kiflikrumpli témáját ezzel el is intézi. A desszert készítése közben szigetelőszalaggal köti be az elvágott ujját, mert nem talált sebtapaszt.

Andi katonás fegyelemmel fogadta a vendégeket semmi puszilkodás sem volt, libasorba állotta őket. A welcome-drink előtt egy vodkás-vizes játékot játszottak az itt a piros hol a piros formája alapján.

5 pohárba vodkát töltött a másik 5-be pedig vizet. Mindenkinek azt kellett meginnia, amit húzott. Zsuzsa kétszer is a vodkát húzta, kicsit be is csípett. Viktor nem örült a kényszerivásnak, nem szereti, ha kötelező innia.

Majd csak azután mentek be a házba és fogyasztották el a welcome-drinket. Zsuzsa megkéri Ágit, hogy ma este ő borsozza neki minden ételét. Anita mindenkinek személyre szabott kövekkel kedveskedik.

Az előétel mindenkinek ízlett, bár az állagát nem ilyennek képzelték. A kifliburgonyás viccnél szinte mindenki elhitte, hogy a nyers krumplival megtűzdelt kifli lesz a köret, bár nagyon csodálkoztak.

A főétel végén Zsuzsa még tunkolt egy kis kiflit Viktornak.

Anita 36 pontot kapott versenytársitól a vacsorájára.





Előétel:

Őszibarack-krémleves

Hozzávalók:
1 kg őszibarack
5 dl főzőtejszín
szegfűszeg
cukor - ízlés szerint

Elkészítési mód:
Az őszibarackot szegfűszeges, cukros vízben megfőzzük, majd ha kihűlt összeturmixoljuk és tejszínnel elkeverjük. Apróra vágott barackkal tálaljuk.



Főétel:

Magyaros- fehérpecsenye

Hozzávalók:
1 kg fehérpecsenye
1 kg paradicsom
1/2 kg paprika
4 hagyma
bors
pirospaprika
mustár

Elkészítési mód:
A vékony szeletekre vágott húst befűszerezzük és állni hagyjuk. Olajon hagymát pirítunk, a húst, a karikára vágott paradicsomot és paprikát főzzük addig, amíg a hús meg nem puhul. (Ez legalább 2-3 órát jelent) Ha elkészült főtt krumplival tálaljuk.



Desszert:

Narancsos - diós süti

Hozzávalók:
20 dkg darált dió
20 dkg kristálycukor
1 púpozott evőkanál zsemlemorzsa
1/2 sütőpor
10 tojás
5 dkg kakaó
1 csomag margarin
kávé
tejszín
1 narancs

Elkészítési mód:
Tészta:
A diót, cukrot, zsemlemorzsát, sütőport, 8 tojás sárgáját, a narancs levét, és lereszelt héját összekeverjük, majd szép, lassan hozzáadjuk a tojások felvert habját is. Tepsiben 150- 180 fokon megsütjük.
Krém:
2 egész tojást, kakaót, lefőtt kávét, nagyon kevés tejszínnel és cukorral gőz fölött felfőzünk. Tűzről levéve belekeverjük a margarint és hagyjuk kihűlni. (előző nap elkészítve jobb)
Miután kihűlt a tészta, a közepét és a tetejét megkenjük a krémmel, és megszórjuk darált dióval.




Forrás: rtlklub.hu
Continue Reading...

2010. december 7., kedd

Vacsoracsata - Nyertes Zsuzsa a vendéglátó


Nyertes Zsuzsa

Színésznő

Nyertes Zsuzsa a Vacsoracsatában nem lesz nyertes

Hiába bojkottálta Ági vacsoráját, pontjaival még így sem tudta lekörözni az úszónőt…

Zsuzsa imádja lakását, ezért ha teheti, minden idejét otthon tölti. Így az sem meglepő, hogy emlékeit, kitüntetéseit a legszembetűnőbb helyekre akasztgatta.
És akármennyire is hihetetlen, a népszerű színésznőnek a sok színházi próba mellett még a ház rendben tartására és a főzésre is marad ideje. Vásárolni a közeli szupermarketbe ment. Az adásban is látható, hogy Zsuzsi jól fogadja a rajongók közeledését, sőt, kimondottan szereti, ha az utcán odamennek hozzá, így legalább tudja, hogy mennyien szeretik őt.

Ahogy a bevásárlóközpontban, úgy a konyhában is rutinosan mozgott Zsuzsa. A hagymapucolással azonban meggyűlt a baja. Hiába próbálkozott nagymamája jól bevált régi módszerével, még a szájban tartott víz sem segített a könnyek megfékezésében, így kénytelen volt felvenni napszemüvegét.
A videó beillésztéséhez szükséges kódrészlet:
A desszert elkészítésénél elbizonytalanodott, és telefonos segítséget kért, hogy aranyérmes vendégeinek nehogy félresikerült aranygaluskát szolgáljon fel.

Vendégeit Marilyn Monroe-nak öltözve fogadta, az asztal pedig nemzeti színekben pompázott, hogy ezzel is olimpikonjainknak kedveskedjen.
Ági azonban nem felejtette el, hogy vacsoráján Zsuzsi elborsozta főételét és amint alkalma volt rá törlesztett: addig-addig bosszantotta házigazdáját, mígnem eltört a mécses, és Zsuzsi elsírta magát.

A desszert után azonban lecsillapodtak a kedélyek, és Zsuzsi egy exkluzív produkcióval búcsúzott vetélytársaitól. Zoli 7, Anita és Viktor 8-8, Ági pedig 9 pontot adott a házigazdának, akinek így összesen 32 pontja van.






Előétel:

Sárgarépa csíkok kéksajtos mártással és paradicsomos sajtos saláta

Hozzávalók:
sárgarépa
rokfort sajt
tejföl
fokhagyma
só, fehér bors
paradicsom
fejes saláta
kukorica
oliva bogyó

Elkészítési mód:
A megpucolt sárgarépát szeleteljük csíkokra. A mártáshoz villával összetörjük a sajtot, majd összekeverjük a többi hozzávalóval. Tálalásig a hűtőben tároljuk. A paradicsomos salátához is ugyanezt az öntetet használjuk.



Főétel:

Római tálban sült csülök kifli burgonyával

Hozzávalók:
csülök
hagyma
fokhagyma
tejföl
liszt
piros paprika

bors

Elkészítési mód:
A római tálat vízbe beáztatjuk. A csíkokra szeletelt csülköt lisztben, pirospaprikában, megforgatjuk, sózzuk és borsozzuk. A felszeletelt csíkokat sorban elhelyezzük a római tálban, erre hagymát helyezünk és így tovább rétegezzük. A tetejére, fokhagymás tejfölös szószt öntünk. 250 fokos sütőben ½ órát sütjük.



Desszert:

Aranygaluska vanília sodóval

Hozzávalók:
A tésztához:
250 g liszt
25 g porcukor
25 g vaj
20 g élesztő
3 g só
1 db egész tojás
130 ml tej
1 db citrom héja
A vaníliasodóhoz:
750 ml tej
1 db vaníliarúd belseje
4 db tojássárgája
50 g cukor
40 g liszt
kevés rum
A szóráshoz, kenéshez:
80 g darált dió
80 g kristálycukor
olvasztott vaj

Elkészítési mód:
Az összes összetevőt mérjük ki egy üstbe úgy, hogy az élesztő ne érintkezzen közvetlenül a sóval. Majd gyúrjuk teljesen simára a tésztát. Ezután 30 percig pihentessük a tésztát. Míg kel a tésztánk, vékonyan vajazzunk, lisztezzünk ki egy 26 cm átmérőjű tortakarikát. Keverjük össze egy tálban a szóráshoz előkészített darált diót a kristálycukorral. Ha megkelt a tésztánk, nyújtsuk ki 2 cm vastagra, majd nagyjából egyforma darabokat szaggassunk belőle pogácsaszaggatóval, maradék nélkül. A kiszaggatott tésztákat egyenként olvasztott vajjal alaposan leecseteljük, majd alaposan a cukrozott dióba forgatjuk, végül szorosan a kivajazott formába tesszük. Ha megtelt a forma, a maradék cukros dióval megszórjuk, és újabb 30 percen át kelesztjük. Míg kel az aranygaluska, elkészítjük a vaníliasodót. A cukrot és a lisztet egy tálba tesszük, alaposan elkeverjük. Hozzáadunk 100 ml tejet, valamint a tojások sárgáját. Ezzel csomómentesre keverjük. A maradék tejet feltesszük főni a vaníliarúd közepével, majd ha felforrt, vékony sugárban, folyamatos keverés mellett a tojássárgás alaphoz öntjük. Az így kapott keveréket visszaöntjük a fazékba, és kis lángon besűrítjük, míg ízében elmúlik a lisztes érzet. Végül adjuk hozzá a rumot is. A megkelt aranygaluskát 170 C-os előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Kihűlés után meleg vaníliasodóval leöntve tálaljuk.




Forrás: rtlklub.hu
Continue Reading...
 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template