2010. február 9., kedd

Vacsoracsata 2010. 7. adás - Bagi Iván a házigazda

Bagi Iván

Humorista

Hosszú időbe telt, amíg az ország megtanulta, hogy a Baginacsából a Nacsa nem egy népszerű humorista keresztneve, hanem egy zseniális szerző és előadó páros egyik tagja. A duó egyik legnépszerűbb tagja, Iván ezen a héten bemutatja, hogy nemcsak politikusokat és celebeket, de gondos házigazdákat is képes utánozni.


Kötényt öltött a humor nagyágyúja!

A keddi Vacsoracsatában népszerű humoristánk, Bagi Iván próbálta elkápráztatni vacsoravendégeit főzőtudományával.

Vacsoravendégeit otthonában fogadta, vásárolni pedig egy hétköznapi polgárhoz illően gyalogosan indult. Iván az adás elején többször elmondta, ő soha nem szokott vásárolni, a vacsorához szükséges alapanyagokat mindig a párja veszi meg, épp ezért nem volt meglepő, hogy semmit sem talált a helyi közértben. Nagy nehezen azért megszerezte a főzéshez szükséges hozzávalókat és hazaballagott, hogy nekiálljon a vacsorának.

Iván első mozdulataiból látszott, hogy nem mozog otthonosan a konyhában. Ennek ellenére mégis kifogástalan menüsorral rukkolt vetélytársai elé, az estét pedig egy karaoke paródiával zárta.

Dukai Regina és Bárdosi Sándor 8-8, Bíró Ica és Bársony Bálint pedig 10-10 ponttal jutalmazta Iván főzőtudományát, így összesen 36 ponttal büszkélkedhet.


Videó






Előétel:

Dióval bundázott gomolyasajt fitness salátával

Hozzávalók:

10 vékony szelet gomolyasajt
liszt
tojás
zsemlemorzsa
10 dkg aprított dió
olaj a sütéshez

A gomolyasajtból, vagy más grillezhető sajtból vékony szeleteket vágunk. Hagyományos módon bepanírozzuk, azzal a különbséggel, hogy a zsemlemorzsához aprított (de nem darált) diót keverünk. A bundázott sajtszeleteket forró olajban aranybarnára sütjük. Tálaláskor friss vegyes salátával kínáljuk.



Főétel:

Mandarinos, zsíros szárnyas sült, röstivel

Hozzávalók:

2 egész konyhakész kacsa
1 kg mandarin
5-10 dkg libazsír
só, bors
2 kg burgonya

A kacsákat megmossuk, a mandarinoknak nagyjából a felét megpucoljuk és a kacsába töltjük. A szárnyast megsózzuk, és kivülről alaposan bedörzsöljük a libazsírral, majd tűzálló tálban, lefedve sütjük. Mikor megpuhult, a tál tetejét levehetjük, és pirosra sütjük a kacsahúst. 160-180 fokon nagyjából egy, másfél óra alatt készül el.

A körethez a burgonyát megfőzzük, meghámozzuk, majd lereszeljük vagy krumplinyomón áttörjük. Ízesíthetjük sóval, borssal, majd a maradék libazsírban gyakran átforgatva készre pirítjuk.



Desszert:

Meggyes pite

Hozzávalók:

10 dkg margarin
25 dkg porcukor
4 tojás
csipet só
25 dkg liszt
2 dl tej
1/2 csomag sütőpor
kb. 80 dkg magozott meggy vagy meggy befőtt


A puha margarint, 4 tojás sárgáját, 25 dkg porcukrot pici sóval jó habosra kikeverjük. Hozzáadjuk a tejet, a lisztet és a sütőport, és alaposan elkeverjük. Végén óvatosan belekeverjük a keményre vert tojásfehérjét, és zsírozott, lisztezett tepsibe tesszük. Beleszórjuk a magozott meggyet, és lassan, közepes lángon tűpróbáig sütjük.



Forrás: rtlklub.hu

0 megjegyzés:

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template