Debreczeni ZitaModell
Debreczeni Zita 1981. január 6-án született Szolnokon. Ezután 1990-ben az érettségi után Szolnokon a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskolában Marketing- és reklámmenedzseri végzettséget szerzett. 1999 -ben Zita 18 évesen, az iskola mellett beiratkozott egy szolnoki modelltanfolyamra. Ez idő alatt elég sok díjat söpört be a modell szépségversenyeken.
Forrás: sztarlexikon.huZita lenyűgözte vetélytársait főzőtudományával.Debreczeni Zita egyszer már tanúbizonyságot tett az RTL Klub képernyőjén szakácstudományáról, akkor azonban nem aratott osztatlan sikert vendégei körében menüsorával. Tanulva múltkori hibáiból most minden apró részletre odafigyelt. Tudván, hogy sztárvendégei között lesznek vegetáriánusok, nekik külön menüsorral készült.
Az előétel elkészítése igazi kihívás volt Zita számára, ugyanis azon túl, hogy a sült kolbászt ő töltötte, a leves csipetkéjét is ő szaggatta. A főétellel is elég rendesen meggyűlt a baja, figyelmességének köszönhetően kétszer annyi időt vett igénybe az est főfogásának elkészítése.
Hogy még ízesebb és magyarosabb hangulatot varázsoljon Zita az asztalra és otthonába piros menyecske ruhában fogadta vendégeit.
A welcome drink pálinka volt, amit a nappaliban fogyasztottak el. Zita a vendégek érkezése előtt egy komplett cigányzenekart csempészett lakásba, akik egy váratlan pillanatban előbújtak és hatalmas zenés mulatságot varázsoltak mindenki nagy örömére.
A vacsora végére Zita egy plusz meglepetéssel készült, ugyanis aznap este volt Ádok Zoli 33. születésnapja, amire házigazdájától egy születésnapi tortát kapott.
Zita ezért az estéért Ildikótól és Andreától 8-8, Zolitól és Attilától pedig 9-9 pontot kapott, így összesen
34 pontja van.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése