2009. december 18., péntek

Vacsoracsata 12. hét - Fodor Zsóka álmai otthonában fogadta vendégeit


Fodor Zsóka

Színésznő

Fodor Zsóka (Budapest, 1942. május 28.-) magyar színésznő, szinkronszínész.
Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Katona József Színházhoz szerződött Kecskemétre. 1966-tól 1970-ig a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott. 1970-1972 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, majd egy évig a Magyar Televízió bemondója is volt. 1974-ben ismét a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, majd 1979-től a Szegedi Nemzeti Színházban játszott 1995-ig. Az 1960-as években kezdett filmekben szerepelni, 25 filmben és több mint 300 színdarabban játszott, 240 filmhez adta a hangját. Ismertté a Barátok közt című tévésorozat tette, amelyben Kertész Magdit alakította 1998 és 2009 között.
Forrás: wikipedia.org


Fodor Zsóka hat év után újra fakanalat ragadott
A Barátok közt néhai Magdi anyusa rengeteg időt töltött a konyhában, Zsóka viszont nagyon ritkán főz.

Zsóka álmai otthonában, Tordason várta vendégeit. 50 éve ilyen lakásra vágyott, nagyon büszke rá, nagyon szereti. A lakásába mindent maga szerzett be, a szőnyegeket külföldről hozatta, megmutatta az Oscar díját, amit Mága Zoltántól kapott, ami a legjobb barátnak szól. Neki a hegedűművész a legjobb barátja, olyan mintha családtag lenne.

Zsóka csupa olyan helyen vásárolt, ahol nagyon jól ismerik. Mivel öt-hat éve nem főzött, a fogásokat előre legyakorolta barátnőjével. Húsleves volt, tyúkhúsból, Zsóka hús főételnek, „lemenpájn” torta, , amit a Barátok köztben Magdi anyus sütött.

A vendégeket lovas kocsi hozta Zsóka házához, a tordasi asszonykórus várta őket, a színésznő pedig sóval és kenyérrel fogadta a vendégeket. Érkezéskor, mindenki hozott ajándékot: Zolitól egy bibliát kapott, amit Zoltán korábban egy 90 éves nénitől kapott ajándékba, Zsóka meg is könnyezte, de hirtelen átfordult az egész egy hatalmas nevetésbe, mert amikor bontogatta az ajándékát, hirtelen egy fésű pottyant ki. Amit nem értett Zsóka. Végül kiderült, hogy az azért kerülhetett oda, mert korábban Zoltán egy haknin járt, és beleeshetett az ajándék közé.

A vacsoránál Zsóka külön hozta ki a húst tormával, és a levest. A vendégeknek alap problémája volt, hogy kihűlt a leves, Zoli meg is melegíttette. A főétel: Zsóka hús: sertés karaj, snidlinges tört krumplival, ezt nagyon szerették. A desszert is mindenkinek nagyon ízlett, Anikó el is kérte a receptet.

Ungár anikó kivételével mindenki 10 pontot adott Zsókának, így legjobb barátjától, Mága Zolitól csupán egyetlen ponttal lemaradva, a második helyen végzett a 39 ponttal.


Videó






Előétel:

Főtt hús céklás tormával,
húsleves csigatésztával


Tyúkhúsleves

Hozzávalók:

1 kisebb tyúk
4-5 szál sárgarépa
3-4 szál petrezselyemgyökér
1 darabka zeller
1 darabka karalábé vagy karfiol
1 kisebb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
1 zöldpaprika
1 szem burgonya

zöldbors
fekete bors (szemes)
néhány szem köménymag

Elkészítés:

A zöldségeket megtisztítjuk. A vöröshagyma és a fokhagymagerezd héját nem távolítjuk el, csak a végeit vágjuk le. A paprikát hosszában kettévágjuk és magházát eltávolítjuk.
A megtisztított és feldarabolt tyúkot kb. 4 liternyi vízbe feltesszük fõni.
Ha a víz felforrt, hozzáadjuk az alaposan megmosott zöldségeket. Megsózzuk a levest és beletesszük a fûszereket.

Lassú tûzön addig fõzzük, míg a hús és a zöldségek is megpuhulnak (kb. 3 óra).
A levest leszûrjük és csigatésztát vagy cérnametéltet fõzünk bele.



Főétel:

Zsóka hús (sertés karaj) snidlinges tört krumplival

Zsókahús:

Hozzávalók:

Filézett csirke, vagy pulyka, vagy disznócomb, ki mit szeret

Kiklopfoljuk, megsózzuk, majd lisztben meghempergetjük.
Zsírt felforrósítani, ezeket a hússzeleteket rövid ideig sütjük, emelgetni kell gyakran. Hirtelen sütjük. Majd kivesszük a hússzeleteket, marad a sült zsír, abba teszünk egy pörkölt alapot: sok hagyma, két zöld paprika, egy paradicsom, héja nélkül, pirospaprika, hegyes zöld paprika, vagy erős pista. Összekeverni. Visszapakolni a megsütött húsokat és ízlés szerint összetört fokhagymát és borsot teszünk hozzá. Lassú tűzön, lefedve összefőzzük.

Törtburgonya:

Libazsírban a snidlinget megpároljuk, és a héjába sült burgonyát összekeverjük a snidlinggel.



Desszert:

„Lemenpájn” torta

Lemon Pie

Hozzávalók (kb.30 szelethez)

- 25 dkg liszt
- 25 dkg jéghideg vaj
- 10 dkg porcukor
- fél citrom reszelt héja
- csipet só
- 4 tojás
- 2 citrom leve
- 1 citrom reszelt héja
- 30 dkg cukor
- 1 tk sütőpor
- 5 dkg liszt
- csipet só
(opcionális: lötty limoncello)

A sütőt előmelegítem 170 C-ra.

A jéghideg vajat (ez fontos!) a reszelő nagy lyukán lereszelem.
Hozzáadom a lisztet, cukrot, sót és reszelt citromhéjat, és kézzel gyorsan összemorzsolom, hogy a liszt egyenletesen befedje a vajat, és finom morzsa állagú legyen.
Egy kb. 20x30 cm-es tepsit kibélelek sütőpapírral, és beleszórom a morzsát.
Kézzel (ill. pohár oldalával) teljesen belenyomkodom, hogy egy tömör, egyenletes réteget kapjak.
Beteszem a sütőbe, és 20-25 percig sütöm, amíg világosra sül.

Amíg sül, kikeverem a tetejét:
a tojást fehéredésig keverem a cukorral.
Hozzáadom a citromlevet, citromhéjat, végül a lisztet, sütőport, csipet sót (ha használok, a likőrt), és teljesen csomómentesre keverem. Amikor a tészta megsült, ráöntöm a masszát. Visszateszem a sütőbe és 20 percig sütöm, amíg a krém megszilárdul. Ezt a sütit teljesen ki kell hűteni. Rombuszokra vágom, és megszórom sok porcukorral. Hűtőben néhány napig eláll, és tökéletesen fagyasztható.


Forrás: rtlklub.hu



Citromos ricotta krémtorta

Hozzávalók:

* 60 g vaj
* 100 g darált háztartási keksz
* 50 g darált mandula
* 3 citrom
* 250 g dobozos ricotta sajt
* 150 g natúr joghurt
* 3 tojás
* 1 ek étkezési keményítő
* 90 g cukor
* 1 ek méz

180°C-on melegítsük elő a sütőt. Egy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, majd keverjük hozzá a kekszet és a mandulát. A keveréket nyomkodjuk egy vajjal kikent, magas falú, 20 cm átmérőjű, levehető aljú tortaforma aljába. Tegyük 10 percre a sütőbe.
Ezalatt reszeljük finomra a 2 citrom héját, s facsarjuk ki a levét, majd aprító vagy turmixgép segítségével keverjük össze a ricotta sajttal, joghurttal, tojással, étkezési keményítővel valamint a cukorral, míg egynemű nem lesz; vagy habverő segítségével verjük fel. Öntsük a masszát a kekszes alapra, 45-50 percig süssük, míg kissé megszilárdul, s szép aranybarna színt kap. Legalább egy óra hosszáig hagyjuk hűlni a formában, majd egy kést furrassunk végig az oldala mentén, hogy leválasszuk a forma faláról, s borítsuk egy tányérra.
Szeleteljük vékonyana megmaradt citromot. Tegyük egy lábasba, öntsük le forrásban lévő vízzel, hogy ellepje. 5 percig főzzük, majd csöpögtessük le. Lassú tűzön melegítsük meg a mézet, de ne hagyjuk, hogy felforrjon. A citromkarikákat mártogassuk a mézbe, s rendezzük el a krémtorta tetején.

A massza egyébként teljesen folyós lesz, nem kell tőle megijedni.
Forrás: gyongyfonal.blogspot.com



0 megjegyzés:

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template