2009. december 11., péntek

Vacsoracsata 11. hét - Rippel Feri skandináv hangulatú ételekkel készült az ünnepi vacsorára


Rippel Feri
A Rippel-fivérek nevét nem csak az ország, hanem az egész világ ismeri.

A Rippel fivérek [Rippel Ferenc (1971. június 14.) és Rippel Viktor (1973. május 26.)] nemzetközi hírű magyar artisták, többszörös Guinness-rekorderek. Egyforma testfelépítésük (180 cm, 90 kg) miatt számos különleges produkciót tudnak létrehozni. Műsorszámaikban Viktor van alul, Ferenc felül, és állítólag ez a szereposztás az oka annak, hogy Viktor kopasz, mivel a sok fogástól a haja erősen hullott.
A Rippel testvérek szülei szintén artisták voltak, Trio Cortez néven járták a világ színpadait. Viktor születése után felhagytak az utazással, és idejüket főleg fiaik tanítására szánták. A családi legenda szerint a testvérek előbb tanultak meg gumiasztalon szaltózni, mint járni. Négyéves korukban kezdtek szertornázni. 1981-ben felvették őket az Állami Artistaképző Intézetbe. A nyolcéves oktatás után diplomát kaptak, majd részt vettek a kötelező turnékon: előbb negyed évig Magyarországon, aztán fél évig Bulgáriában, egy évig pedig a Szovjetunióban. E turnékkal alapozták meg későbbi pályafutásukat, és produkciójuk tökéletesítéséhez sok segítséget kaptak az orosz kollégáktól. Egyre több meghívást kaptak Nyugatról is, így például felléptek a Bahamákon és Amerikában. 1996-ban a párizsi cirkuszfesztiválon elnyerték a zsűri és a közönség díját. 1997-ben és 1998-ban az Egyesült Államok összes nagyvárosát bejárták a Ringling Bros. Barnum and Bailey Show-val. Felléptek többek között Jay Leno és Rosie O'Donnell showműsoraiban is. A párizsi Moulin-Rouge állandó tiszteletbeli tagjai. 2000-ben ezüstérmet nyertek a Magyarországon megrendezett III. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Egy héttel később Párizsban aranyérmet kaptak a VIII. Nemzetközi Fesztiválon előadott produkciójukért.
Forrás: wikipedia.org




Rippel Feri a gasztrokirály
A pénteki Vacsoracsatában a nemzetközi hírű akrobata testvérpár, a többszörös világrekorder, a Rippel-duó idősebbik tagja mutatta meg főzőtudományát.

Vetélytársait családi fészkében látta vendégül. Egész nap tüsténkedett a konyhába, hogy elkápráztassa őket kimagasló szakácstudományával. Az akrobatikus elemeket azonban még főzés közben sem tudta mellőzni, egész délelőtt tojásokkal és zöldségekkel egyensúlyozott.

A vacsora nagyon jó hangulatban telt, az ételek pedig finomak voltak. Az estét egy akrobatikus produkcióval zárta.

Gjoni 8, Natasa 9, Marika és Vera 10-10 ponttal jutalmazta Feri főzőtudományát, így összesen 37 pontja lett, ami ezen a héten a második helyhez volt elegendő.


Videó





Előétel:

Lappföldi palacsinta pizza salátával

Hozzávalók:
liszt
tojás
tej
olaj

színes paprika
karalábé
cukkíni
újhagyma
kapor
jégsaláta
balzsamecet
olívaolaj

Palacsinta tésztába beledobáljuk a zöldségeket, berakjuk a sütőbe és készre sütjük.



Főétel:

Vörösboros rénszarvasragu burgonyafánkkal

Hozzávalók:
1,50 kg szarvas lapocka
3 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
5-6 szem borókabogyó
2 levél babér
1 teáskanál vadfűszer-keverék
3 dl száraz vörösbor
3 evőkanál olívaolaja

darált bors
1 db paradicsompaprika
1 db paradicsom
1 evőkanál pirospaprika
2 evőkanál vörösáfonya lekvár
30 dkg aprógomba

Forrósítsuk fel az olívaolajat egy lábasban, majd adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és a fokhagymát. Tegyük hozzá a babérlevelet és a borókabogyót is. Pároljuk addig míg a hagyma pirulni nem kezd, utána tegyük hozzá a kis kockákra feldarabolt szarvashúst is. Ha csontos szarvast vásároltunk, tegyük a hússal együtt a lábasba a kisebb darabokra összevágott csontokat is. Daráljunk rá a borsot, szórjuk rá a vadfűszer-keveréket és sózzuk meg. Közepes lángon addig pároljuk, míg a saját párolólevét el nem fövi, és a hús széle kezd pirulni. Szórjuk rá a pirospaprikát, keverjük jól össze, hogy a zsiradékban jól feloldódjon a paprika, majd öntsük fel a vörösborral. Tegyük bele az összevágott paradicsompaprikát, meghámozott és feldarabolt paradicsomot, és az aprógombát. Fedjük le, és közepes lángon pároljuk. Kevergessük meg alkalmanként, és ha szükséges az elpárolgott szaftot pótoljuk kevéske vízzel. Addig kell párolni, míg a hús meg nem puhul. Célszerű befejezés előtt levenni a fedőt, és forralni még öt percig, hogy a pörkölt szaftja jó sűrű legyen. Befejezés előtt keverjük hozzá a vörösáfonya lekvárt is.
Krumpli fánkkal tálaljuk.


Burgonyafánk

Hozzávalók:
20 dkg burgonya
12 dkg liszt
1 tojássárgája
2 dkg élesztő
3 evőkanál tej
3 dkg vaj

olaj

A burgonyát meghámozzuk, kockára vágjuk és sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, burgonyanyomóval összetörjük. Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet összegyúrjuk a tojással, a puha vajjal, az élesztős folyadékkal. Végül összedolgozzuk a főtt burgonyával és a sóval. Letakarva, meleg helyen 1 órát kelesztjük. A tésztát lisztezett deszkára helyezzük, 2 cm vastagra kinyújtjuk, majd pogácsaszaggatóval kb. 3 cm-es átmérőjű korongokat szaggatunk belőle. A tésztát bő, forró olajban kisütjük, de egyszerre csak néhány darabot teszünk a serpenyőbe, mert sülés közben a fánkok megnőnek. Itatósra szedjük, a felesleges zsiradékot lecsöpögtetjük.



Desszert:

Skandináv körtekenyér

Hozzávalók:
25 dkg vaj
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csipetnyi só
20 dkg marcipán massza
1 teáskanál őrölt kardámom mag
1 csipetnyi őrölt szerecsendió
4 db tojás
15 dkg dió
25 dkg liszt
3 evőkanál étkezési keményítő
3 teáskanál sütőpor
3 db körte

Tegyük egy keverőtálba a szobahőmérsékletű vajat, adjuk hozzá a cukrot, vaníliáscukrot és a sót. Elektromos habverővel keverjük addig még könnyű és habos lesz. Szórjuk bele a fűszereket, egyenként üssük bele a tojásokat, alaposan keverjük össze, majd kis adagokban kanalazzuk hozzá a liszt, keményítő és sütőpor keverékét is. Fakanállal keverjük hozzá a kis darabokra tört marcipánt, az egészben hagyott diót és a meghámozott és felkockázott körtéket is.

Töltsünk meg vele egy tégla alakú, körülbelül 2 liter űrtartalmú vajjal kikent és liszttel megszórt sütőformát. Vigyázzunk, csak háromnegyedig töltsük, mert sütéskor kifolyhat belőle. Előmelegített sütőben 160 fokon süssük 40-45 percig. Mielőtt kivennénk, szórjuk meg fogvájóval, és ha már nem ragad rá a tészta, biztosak lehetünk, hogy teljesen átsült a sütemény.

A süteményhez felhasználhatjuk a megmaradt marcipánfigurákat, és a csokoládéval bevont marcipános desszerteket is. Elég, ha nagyobb körülbelül egy centis darabokra tördeljük, és úgy keverjük a körtés masszához.


Forrás: rtlklub.hu


0 megjegyzés:

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template