2009. december 17., csütörtök

Vacsoracsata 12. hét - Mága Zoltán megannyi meglepetéssel várta vendégeit


Mága Zoltán

Hegedűművész

Mága Zoltán nevét hamarabb ismerték külföldön, mint Magyarországon.

A világhírű Rajkó Zenekar vezető prímásaként Európa szinte minden fővárosában, Amerikában és a Távol-Keleten öregbítette szeretett hazája hírnevét. Később az általa alapított Budapest Cigány Zenekarral (Budapest Gipsy Banddel) bejárta a Föld másik felét, és kivétel nélkül hatalmas sikerű koncerteket adott. Talán nincs még egy művész, aki küldetéstudatát ennyire előtérben tartva képviselte a magyar kulturális tradíciókat, és erősítette a magyarságról kialakult pozitív képet. Ezáltal számos rajongót szerzett nemcsak magának, hanem a hagyományos cigány- és klasszikus muzsikának is.
Forrás: magazoltan.hu


Mága Zoltán vendégei főúri fogadtatásban részesülhettek
Porcelán tányérok, kristálypohár, fenséges ételek, múzeális bor és egy melegszívű házigazda várta az éhes celebeket.

Mága Zoltán világhírű hegedűművész. Zenélt már arab sejkeknek, hercegeknek, sőt még a Pápának is. Most azonban vendéglátóként kellett bemutatkoznia, a főzésben pedig korántsem olyan rutinos, mint a muzsikálásban.

Zoltán biztosra ment, hagyományos karácsonyi menüsorral várta vendégeit. A korhely halászlével főleg Zsókának akart kedvezni, aki ezt az egy halételt szereti, ezt viszont nagyon. A többiek is örültek Zoli választásának, Hujber Feri egész nap a halászlét várta, és nem kellett csalódnia a pikáns előételben. A második fogás kolozsvári töltöttkáposzta volt, a receptet a hegedűművész a feleségétől tanulta, izgult is, hogy ne valljon szégyent. Aggodalma azonban felesleges volt a főétel csakúgy, mint a desszert, azaz a karácsonyi mézeszserbó, osztatlan sikert aratott vendégei körében. Mága Zoltán persze jó házigazdához méltón ügyelt a speciális igényekre, Ungár Anikót lazaccal és királyrákkal kínálta, hiszen a bűvésznő nem eszik húst.

Felsorolni is nehéz mennyi meglepetéssel készült még a lelkes vendéglátó. Meghívottjait borlovaggá üttette, múzeális borral és csokiszökőkúttal kedveskedett nekik, majd egy felejthetetlen koncertet is adott.

Zsóka, Anikó, Toncsi és Fer egyaránt a maximális 10 ponttal jutalmazták Zoltán teljesítményét, 40 pontjával így jó eséllyel pályázik a heti győzelemre.


Videó






Előétel:

Korhely halászlé

Hozzávalók:
2 kg tisztított
konyhakész ponty
1 citrom
1 fej hagyma
1 mokkáskanál szárított tárkony
5 szem egész bors
2 babérlevél
1 evőkanál pirospaprika
1,5 dl tejföl
1 csokor petrezselyem

Elkészítés
A pontyot megmossuk, kifilézzük, fejét, farkát, uszonyait levágjuk, és a húsát falatnyi kockákra vágjuk. A citromot megmossuk, karikákra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, hat-nyolc darabra vágjuk.

A halcsontot, a fejet, a farkat, az uszonyokat 2 liter hideg vízben feltesszük főni, hozzáadjuk a citromot, a hagymát, a tárkonyt, a borsot, a babérlevelet és egy csipet sót. Lassú tűzön 1,5 óráig főzzük. A halkockákat lábosba tesszük, meghintjük pirospaprikával, összekeverjük, és rászűrjük a forró hallevest. A tejfölt simára keverjük kevés lével, és a leveshez adjuk. Felforraljuk, és lassú forralással kb. 10 percig főzzük. Kevergetni nem szabad! Ennyi idő alatt megpuhul a halhús. A petrezselymet leöblítjük, apróra vágjuk. Tálaláskor a levest tányérokba merjük, megszórjuk a petrezselyemmel. Pirított kenyeret kínálhatunk hozzá.



Főétel:

Kolozsvári töltött káposzta

Hozzávalók:
80 dkg savanyú káposzta
8 savanyított káposztalevél
2 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
5 dkg füstölt szalonna
40 dkg darált sertéshús
2 kávéskanál édesnemes pirospaprika
8 dkg rizs
1 tojás
1 csipet őrölt köménymag
1 mokkáskanál szárított majoránna
2 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
2 dl tejföl

Elkészítés:
A savanyú káposztát hideg vízben átmossuk. A káposztalevelekről levágjuk a vastagabb ereket. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra, a szalonnát kis kockákra vágjuk. A szalonnát nagy lábosba zsírjára pirítjuk, a pörcöt a darált húshoz adjuk, és a zsírban megpirítjuk a hagymát. A felét a darált húshoz adjuk. A maradékot lehúzzuk a tűzről, meghintjük 1 kávéskanál pirospaprikával, ráöntünk 1 dl vizet, és összekeverjük a savanyú káposzta felével.

A darált húshoz adjuk a fokhagymát, a rizst, a tojást, 1 kávéskanál pirospaprikát, a köménymagot, a majoránnát, és ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. A masszát arányosan elosztva kis gombócokká kerekítjük, a káposztalevelekre rakjuk. A hosszanti széleket a húsra hajtjuk, majd alulról feltekerjük a leveleket. A lábosba tesszük a káposztára. Rászórjuk a maradék savanyú káposztát, és fedő alatt, lassú tűzön, puhára főzzük (kb. 1 óra. Közben többször megrázogatjuk a lábost, keverni nem szabad!

A töltelékeket óvatosan kiszedjük, és berántjuk a káposztát. Ehhez az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet. Felöntjük 2 dl hideg vízzel, csomómentesre elkeverjük, a káposztához adjuk, és 10 percig forraljuk. A töltelékeket a tetejére tesszük, és tejföllel kínáljuk.



Desszert:

Karácsonyi mézes zserbó

Hozzávalók:
50 dkg liszt
30 dkg vaj
36 dkg + 3 evőkanál porcukor
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 egész tojás + 3 tojás sárga
4 evőkanál olvasztott méz
kb. 2-3 evőkanál tejföl
1 csomag vaníliás cukor
3 evőkanál liszt
5-6 dl tej
3-4 evőkanál rum

Elkészítés:
Fél kiló lisztet eldörzsölünk 10 dkg vajjal. Hozzáadunk 16 dkg porcukrot, 1 kávéskanál szódabikarbónát, és 2 egész tojással, 4 evőkanál olvasztott mézzel és kb. 2-3 evőkanál tejföllel jól kidolgozott tésztát készítünk belőle. 5 egyenlő részre osztva kissé pihentetjük, majd késhát vastagságúra nyújtva 5 egyenlő nagyságú lapot sütünk belőle tepsi hátoldalán.

Töltelék:
3 tojássárgájából, 3 evőkanál cukorral és egy csomag vaníliás cukorral, 3 evőkanál liszttel, 5-6 dl tejjel sűrű, sima krémet főzünk és jól kihűtjük. 20 dkg vajat 20 dkg porcukorral, 3-4 evőkanál rummal habosra keverünk, hozzákeverjük a kihűlt, főzött krémet is, és megtöltjük vele a mézes lapokat.

A tetejét bevonhatjuk csokoládémázzal, vagy egyszerűen meghintjük vaníliás porcukorral. Ez a sütemény csak másnap fogyasztható, mert addigra puhul meg a krémtől a tészta.

Másnapra finom puha lesz, és akkor szeleteljük fel hosszúkás szeletekre. A töltelék egy részét ízesíthetjük kakaóval is.



Forrás: rtlklub.hu


26 megjegyzés:

Unknown on 2009. december 18. 8:10 írta...

a ZSERBÓ TÖLTELÉKÉT NEM ÉRTEM,Ő GRÍZT FŐZÖTT,ÉS ABBA KERÜLT A VAJ.eZ MIÉRT MÁS,MINT AMIT LÁTUNK A TV-BEN???eZ ÍGY NEM IGAZSÁGOS!!!

Unknown on 2009. december 18. 8:42 írta...

Egyáltalán nem így készült a műsorban....

daesy on 2009. december 18. 9:05 írta...

Konkrétan a Mága művész úr által
- a műsorban - készített ételek receptjeihez szeretnék hozzájutni.
Lehetséges ez?
Főképp a korhely halászlé és a mézes zserbó érdekelne.

Évike on 2009. december 18. 10:11 írta...

A Mága művész úr által készített mézes zserbó nem így készült. Ő grízt tett bele, és ha jól láttam a tészta kakaós volt. Még külön ki is hangsújozta, hogy a gríztől volt olyan finom omlós puha. Ha lehet kérem a valós receptet.
Köszönettel Évi

Kata on 2009. december 18. 10:35 írta...

Csatlakozom az előző hozzászólásokhoz. Ez a recept nem az ami alapján a művész úr sütött. Kérném az eredeti Mága receptet.Kata

zselike on 2009. december 18. 10:45 írta...

Ha beírod a Google-ba, hogy mézes zserbó recept, onnan szedték le. Nagyon ciki ez a hazugság. Akkor ezek szerint a többi recept is pont ennyire igaz. Pedig már alig vártam a ma reggelt, hogy felrakják a receptet, mert még karácsony előtt ki szerettem volna próbálni....

ági on 2009. december 18. 11:11 írta...

igazából nemnagyon különbözik a tvben elkészített süti az ittenitől, csak a liszt helyett grízt kell tenni a töltelékbe, mintha egy tejbegrízt főznétek és a tésztába pedig lehet kakaót tenni, csak akkor ugye kevesebb liszt kell hozzá...

zselike on 2009. december 18. 11:34 írta...

Kedves Ági!
Pont ez az, pontos mértékek nélkül nem lesz jó a süti....

Unknown on 2009. december 18. 12:29 írta...

Ez a recept sosem volt ZSERBÓ. Mézes krémes a becsületes neve. A ZSERBÓ - az igazi - 3-4 lapból áll, nincs külön sütve, és a lapok barack lekvárral és cukrozott őrölt dióval vannak rétegezve. Kihűlés után csokimázzal van behúzva.
Ettől függetlenül csodálatos élmény volt a Művész úr "alakítása" , megérdemelten viszi el a pálmát!

Unknown on 2009. december 18. 15:04 írta...

Ezt a sütireceptet a mindmegette.hu-ról másolták át. Úgy látom sosem fogunk a Mága Úr féle Karácsonyi mézes zserbó receptjéhez jutni. Pedig nagyon szerettem volna karácsonyra megsütni. Talán majd máskor....

Gabcsi on 2009. december 18. 15:59 írta...

Kiírtam a receptet amit nagyon vártam és rájöttem,hogy ez nem is az amit a Művészúr csinált.utána olvastam a hozzászólásokat és látom nem vagyok egyedül.Azt hiszem maradok a előre kigondolt sütiknél,nem kísérletezem az ünnepek előtt.Azért megjegyzem ez nem szép tőletek RTL.Boldog karácsonyt mindenkinek!

oros kati on 2009. december 18. 16:31 írta...

A tegnap este nem igy készitete a muvész ur a sutit ,,,,,

andika on 2009. december 18. 19:28 írta...

Azt a Korhelyhalászlé receptet szeretném,ami a műsorban volt,és ahogyan a Művész Úr készítette!
Ami fenn van az oldalon az nem az!

Nagyon jó lenne odafigyelni,hogy azok a receptek és úgy kerüljenek fel ahogyan a műsorban voltak.
Úgy látom nem vagyok egyedül a problémával.
Olvassa egyáltalán valaki a megjegyzéseinket,akinek a feladata,hogy a receptek felkerüljenek?

Unknown on 2009. december 19. 0:22 írta...

Kedves Mindenki! az itt leirt süteményt évtizedek óta sütöm, hatlapos néven, ennek semmi köze a zserbóhoz,az nem szép dolog, hogy a nézőket becspják. Zsuzsa néni

Unknown on 2009. december 19. 7:18 írta...

zselike!teljesen igazad van, ez nagyon GÁZ!!!!Az RTL-t egyáltalán nem érdeklik a nézők!!!!! Teljesen hülyének néznek, ideraknak egy olyan receptet, amiről első ránézésre látszik, hogy nem az, amit Mága Zoltán elkészített (kakaó a tésztába, gríz a krémbe...stb.)!!!Miért reklámozzák, hogy a vacsoracsata receptjeit megtaláljuk a honlapjukon?????????ÉN NEM TALÁLOM!!!!!!!!És úgy látom, még sokan nem!!!!!

tatu on 2009. december 19. 10:25 írta...

kész átverés a receptek leírása ! miért nem tesznek valamit az oldal szerkesztői???? vagy nem számít a néző??????

Unknown on 2009. december 19. 12:29 írta...

Nagyot csalódtan az RTL-ben, átverik a nézőket, félnek hogy már csatornát néznek, ha nem közlik a recepteket, ezért inkább feltesznek közönséges recepteket, nem azt a mit szeretnének látni. hpgy lehet ezt megengedni, ki ezért a felelős? Egy átvert nagymama

showzok on 2009. december 19. 12:37 írta...

Sziasztok!

Anyukámnak van egy receptje, ami grízes krémmel készül, igaz, hogy nem zserbónak nevezi, hanem mézes krémesnek. Ez a krémhez ír kakaót, de lehet variálni, hogy az egyik felébe teszünk csak és akkor kétszínű krém lesz a sütinkben.
Egyébként ha barna tésztát szeretnénk, nyugodtan lehet beleszórni 2 kanál kakaót - anyukám szerint

Tészta:
7 dkg vaj,
15 dkg porcukor
2 evőkanál méz
2 evőkanál tej
2 tojás
1 kávéskanál szódabikarbóna
az egészet gőz felett 10 percig kavarni
majd még a forróba bele 45 dkg liszt
4 cipót formálunk és egyesével kisütjük


Krém:
18 dkg vaj
15 dkg porcukor
3 kanál kakaó
1 cs vaníliás cukor
ezt kikeverni,
3 dl tejben 3 kanál grízt sűrűre főzünk
ha kihűlt összekeverjük a vajas krémmel


Máz:
5 dkg vajban 10 dkg étcsokoládét felolvasztani és a süti tetejére kenni.

Babi on 2009. december 19. 17:12 írta...

Nincs igazság, kérjük az eredeti mézezs zserbó receptet! ÜdV.Babi

zselike on 2009. december 19. 19:04 írta...

Kedves Showzok!
Nagyon kedves vagy hogy felraktad nekünk, én akkor ki is próbálom.
Ennek is állnia kell 1 napig fogyasztás előtt?
Mégegyszer köszike! :-)

showzok on 2009. december 19. 22:36 írta...

zselike, igen, úgy az igazi, ha legalább egy éjszakát "pihen", a mézes tésztáknak kell egy kis idő a puhuláshoz, hamarabb is lehet enni, csak akkor nem lehet olyan szépen vágni a tésztát, mert töredezik.

Olvastam, hogy a csokimázra, ha teljes szilárdulás előtt berajzoljuk a szeleteket, szépen lehet vágni, és nem töredezik a csoki.

Simigasztro on 2009. december 21. 12:19 írta...

Nem értem, hogy miért nem reagálnak az illetékesek az RTL-től a beírtakra!
Nagyon szeretnénk megismerni a Mága művész Úr eredeti receptjeit.
Egyébként Ő egy igazi úri ember, mindenféle sztár allür nélkül. Kívánok nagyon boldog Karácsonyt, és újévet.

eduso on 2010. január 4. 20:25 írta...

Mága féle zserbó:


1 tojás

5 dkg margarin

3-4 e.k. tej

15 dkg cukor

1 cs. vaniliás cukor

6 dkg méz

csipet só

40 dkg liszt

1 kis kanál szódabikarbóna

2-3 e.k. kakaópor



Krém:

3 dl tej

6 dkg gríz

20 dkg margarin

20 dkg porcukor

1-2 cs. vaniliás cukor

2 narancs reszelt héja

málnalekvár

kevés rum



Máz:

2 e.k. kakaópor

2 e.k. porcukor

5 dkg vaj

pici víz



Habüstben összekevertem a tojást, a tejet, a cukrot, a margarint és a mézet, majd összemelegítettem.

Langyosra hütöttem; közben a liszet, a sót, a szódabikarbónát és a kakaót összekevertem. A lisztre ráöntöttem a kihült masszát és jól összedolgoztam. Nem kell megijedni, elég ragacsos lesz a tészta állaga, de nem kell hozzá több lisztet tenni! Tálba tettem és bö fél órára betettem a hütöbe. Enyhén lisztezett deszkán 4 lapot nyújtottam a tésztából. (ha nagyon megkeményedne be lehet pár pillanatra tenni a mikróba- így már tökéletesen nyújtható lesz) A lapokat egyenként megvajazott tepsi háton kisütöttem. Nem tart sokáig a sütés, laponként kb. 3-4 perc. Amint látszik, hogy pirul a széle, azonnal lehet kivenni a sütöböl és jöhet a következö lap.

A krémhez elöször föztem egy tejbegrízt, majd teljesen kihütöttem. A margarint habosra kevertem a porcukorral és vaniliás cukorral, belereszeltem a narancshéjakat. A kikevert margarint alaposan összekevertem a kihült grízzel. A málnalekvárban elkevertem 3-4 evökanálnyi rumot. Közben kihültek a tésztalapok is. Az elsö lapot megkentem lekvárral, majd a grízes krém 1/3-át simítottam rá. Így jártam el a többi lappal is. Természetesen a felsö lapra már nem került krém. Azt csokis mázzal öntöttem le, amit a kakaóból, cukorból, pici víz és vaj össszemelegítésével nyertem. Érdemes elözö nap elkészíteni, hogy a lapok teljesen megpuhuljanak a krémtöl. Aztán kezdödhet a harc!

showzok on 2010. január 5. 19:34 írta...

Köszönjük, eduso!

Unknown on 2010. december 24. 0:53 írta...

Bár nem jó, hogy nem az eredeti recept jelent meg, de ha jól tudom, nem ez az RTL Klub hivatalos oldala.

Unknown on 2020. június 30. 7:39 írta...

Sajnos egyik recept se az amit a tv.láttunk Mánga Zoltántól.Pedig mindenki azt szeretné.

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template