2010. május 6., csütörtök

Vacsoracsata 2010. 67. adás - Terecskei Rita a házigazda


Terecskei Rita

Énekesnő

(1979. júl. 27.)
Zenekar: Zanzibár (1999-).
Eredetileg rendőr volt. Állítása szerint azért, mert túl sok akciófilmet nézett annakidején.
Forrás. storyonline.hu


Terecskei Ritánál tetőzött a hangulat

A meglepetés produkciónál mindenki bedobta magát: Steve breakelt, Éva pedig táncra perdült.


Rita a szülői házában, Cegléden látta vendégül a többieket. Megmutatta kutyáit, akiket örökbe fogadtak. Fent a házban rengeteg emlék van, sok-sok díj. Mutatott egy rendőrigazolványt, amit a barátai készítettek neki. Ugyanis korábban rendőr volt Rita. Az énekesnő is robogóval ment vásárolni. A desszerthez ő maga szedett epret egy fólia alatt.

Rita a következő menüt készítette el vendégeinek: zsenge medvehagyma leves fokhagymás burgonya gombóckákkal, mézes borban érlelt bélszín medálkák, erdei gombás áfonyás raguval szezámmagos fánkokkal, joghurttorta eperszósszal.

A welcome drinket a verandán szolgálta fel a házigazda. Volt mangós és lime-os vodka. Az asztalnál ültetés volt, mindenki kapott egy-egy kártyát a tányérjába, a nevével ellátva. Steve az övét használt rágógumival ragasztotta az öltönyére. A hangulat ezen a napon már igazán emelkedett. Nagyon jól érzeztés magukat, pedig még a vacsora el sem kezdődött.

A leves nagyon ízlett mindenkinek, csak Éva nem ette meg belőle a gombócot, átpasszolta Steve-nek.

Zolira is gondolt Rita, külön készített egy vega változatot is a főételből. Mindenki jóízűen falatozott. Steve szerint a héten legjobban sikerült főétel volt.

A joghurttorta is nagyon jól sikerült. Pont annyira volt könnyű, amennyire kellet a főétel után.

A meglepetés produkció természetesen a Zanzibár zenekar volt, akikhez Junior is csatlakozott, Steve táncolt, sőt breakelt is egy kicsit, és végül Éva is dobott egy kis táncot.

Rita az est végén 40 ponttal büszkélkedhetett.



Videó






Előétel:

Zsenge medvehagyma leves, fokhagymás krumpli gombóccal


Hozzávalók:

2 csokor medvehagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
3 evőkanál liszt
1 db zöldségleves kocka
csipetnyi szerecsendió
só, darált bors
3 evőkanál olívaolaj

Gombócokhoz:

2 szem burgonya
1 tojás sárgája
20 dkg rétesliszt
csipetnyi őrölt szerecsendió, só
1 gerezd fokhagyma

Forrósítsuk fel az olívaolajat egy fazékban, majd tegyük bele a finomra összevágott fokhagymát. Dinszteljük pár percig, majd tegyük hozzá a vékony metéltre felvágott medvehagyma háromnegyed részét. Sózzuk, daráljunk rá borsot és fűszerezzük őrölt szerecsendióval. Néhány perc párolás után szórjuk rá a lisztet, jól keverjük össze, és öntsük fel másfél liternyi vízzel. Adjuk hozzá a leveskockát és főzzük negyed órán keresztül, majd dúsítsuk a tejszínnel.

A gombócokhoz főzzük meg sós vízben a meghámozott és faldarabolt burgonyákat, majd törjük át. Még langyosan keverjük hozzá a tojássárgáját, a zúzott fokhagymát, lisztet és a csipetnyi őrölt szerecsendiót. Gyúrjuk közepesen kemény tésztává, lisztes kézzel formázzunk belőle kis gombócokat, majd forrásban lévő sós vízben főzzük ki.

Tálalás előtt keverjük a leveshez a maradék vékony metéltre felvágott medvehagymát, szedjük leveses tálkákba a kifőtt gombócokkal együtt.



Főétel:

Mézes borban érlelt bélszín medálkák, áfonyás erdei gombás raguval, szezámmagos fánkocskákkal


Hozzávalók:

1 kg bélszín
2 dl száraz vörösbor
1 evőkanál méz
darált bors
3 evőkanál vaj

Szószhoz:

50 dkg erdei vadgomba keverék
2 evőkanál áfonya dzsem,
2 evőkanál liszt
3 szál újhagyma
fél citrom leve
2 evőkanál vaj
2 gerezd fokhagyma, só, darált bors

Fánkokhoz:

50 dkg burgonya
2 db tojás sárgája
25 dkg rétesliszt
csipetnyi őrölt szerecsendió, só
30 dkg zsemlemorzsa
1 maréknyi szezámmag
1 liter étolaj, 2 dekányi élesztő

Vágjuk fel körülbelül 2-3 centiméter átmérőjű kis medálionokra a bélszínt, adagonként öt darabot számoljunk. Daráljunk rá borsot és enyhén hintsük meg sóval. Öntsük a bort és a mézet egy tálba, keverjük össze, majd csorgassuk meg vele a húsérméket. Sütésig hagyjuk állni a hűtőben.

A szószhoz forrósítsuk fel a vajat egy lábasban, tegyük bele a zúzott fokhagymát és a felkarikázott újhagymát. Pároljuk néhány percig, majd tegyük bele a vadgomba-keveréket.
Sózzuk, borsozzuk és pároljuk addig, míg a saját levét el ne párologja. Szórjuk rá a lisztet, keverjük jól össze, és öntsünk rá a hús pácoló levéből. Öntsünk még rá egy pohárnyi vezet, majd az egészet jól forraljuk össze. Mielőtt levennénk a tűzről keverjük hozzá az áfonyadzsemet, és ízesítsük még citromlével.

A körethez főzzük meg sós vízben a meghámozott burgonyákat, majd szűrjük le és krumplinyomóval nyomjuk át egy tálba. Tegyük hozzá a tojás sárgáját, morzsoljuk bele az élesztőt, sózzuk, daráljunk rá borsot és fűszerezzük őrölt szerecsendióval. Tegyük bele a lisztet és gyúrjuk tésztává. Formázzunk kis gombócokat a burgonyás tésztából, hempergessük meg a szezámmag és a zsemlemorzsa keverékében, majd forró bő olajban süssük ropogós pirosra.
Forrósítsunk fel pár evőkanálnyi vajat egy nagy serpenyőben, majd süssük meg benne a bélszín érméket. Tálalás előtt a gombás szósszal összeforralhatjuk.



Desszert:

Joghurttorta eperszósszal


Hozzávalók:

3 pohár natúr joghurt
3 dl tejszín
2 evőkanál zselatin
3 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
50 dkg eper
fél citrom leve
3 evőkanál eperdzsem
3 szál friss citromfű

Szórjuk a zselatint egy kis tálkába, öntsünk rá 3-4 evőkanál hideg vizet és hagyjuk állni pár percig. A joghurtot szintén öntsük egy nagyobb fém tálba, tegyük hozzá a cukrot és a vaníliás cukrot, és a beáztatott zselatint. Tegyük vízgőz fölé és langyosítsuk meg, utána vegyük le a tűzről és kevergessük addig, míg a zselatin teljesen elolvadt. Hagyjuk kihűlni, majd keverjük hozzá a kemény habbá vert tejszínt és az apróra összevágott citromfű leveleket. Öntsük joghurt tortaformába, és tegyük a hűtőszekrénybe megdermedni.

Az eperszószhoz tegyük egy tálba a megmosott eperszemeket, kanalazzuk rá az eperdzsemet. Ízesítsük citromlével, majd kézi mixerrel pürésítsük. A kész tortát borítsuk ki a formából, és csorgassuk meg az eperszósszal.


Forrás: rtlklub.hu


3 megjegyzés:

Unknown on 2010. május 9. 18:11 írta...

NAGYON FINOM LEHETETT.Szivesen meg kostóltam volna.

Unknown on 2010. május 12. 12:50 írta...

Most néztem meg felvételről. Rita szimpatikus volt és nagyon ügyes :) A főétel receptjét mindjárt le is nyúlom :D

Unknown on 2010. május 12. 17:33 írta...

Na jó, ez megint egy tök más recept, hol van a bélszínről a fűszerkeverék, plusz bazsalikommal és oreganoval? A mennyiségek meg, 2 dl vörösbor és egy evőkanál méz... nevetséges. Ennyire nehéz ideírni pontosan???

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template