2009. november 2., hétfő

Vacsoracsata 10. hét - Hajdú Péter halas menüsort készített vendégeinek



Hajdú Péter

Műsorvezető

Született:1975. ápr. 11.
Csillagjegye:Kos
Felesége: Hajdú-Sarka Kata
Kislánya: Noémi (2009. 02. 15.)

Péter mióta eszét tudja műsorvezető akart lenni. Gyermekkorában, míg kispajtásai játszottak addig ő Friderikusz és Vitray műsorát nézte.

Pár évvel később Péter álma teljesült, mert gyermekkora egyik példaképe Vitray Tamás felfedezte és felkarolta. Majd egyik iskolatársával, Tornóczky Anitával produkciós céget alapított és tévés műsorkészítésbe fogtak. Huszonhat évesen már producere és műsorvezetője volt a saját maga által kitalált műsorának, és azóta pedig egyre jobban felfelé ível a karrierje.


Hajdú Péter odakozmált süteménnyel kínálta vendégeit
Népszerű televíziósunk magyaros menüsorát egy odaégett desszerttel zárta.

Hajdú Péter nevét csak azok a fiatalok nem ismerik, akik valamilyen oknál fogva az elmúlt éveket a külvilágtól elzárva töltötték. A roppant népszerű televíziós személyiség életéről, sőt életének legjelentéktelenebbnek tűnő eseményeiről is naponta beszámol a sajtó.

Péter vacsoráját a balatoni nyaralójukban tartotta. Az adás elején megmutatta kislányát, Noémit, majd elindult, hogy beszerezze a menüsorához szükséges alapanyagokat.

Magabiztos műsorvezetőnk nem akármilyen menüsorral, hanem halas menüvel próbálta elkápráztatni vendégeit. A halakat egy horgász ismerőse hozta és dolgozta fel Péter helyett, aki nem nagyon tudta mit kezdjen velük, majd felesége, Sarka Kata segített elkészíteni. Az első két fogás osztatlan sikert aratott, a desszert azonban ehetetlen volt.

A vacsora nagyon jó hangulatban telt, az estét Nyári Karcsi mulatós koncertje zárta.

Jakupcsek Gabi és Buza Sándor 7-7, Dobó Kata és Szintár Dóra pedig 8-8 ponttal jutalmazta Péter főzőtudományát, így összesen 30ponttal büszkélkedhet.


Videó





Előétel:

Balatoni halászlé

Hozzávalók

Az alapléhez:
900 g vegyes halszelet (busa, ponty, amúr)
2 db zöldpaprika
3 db paradicsom
6 fej vöröshagyma
1 teáskanál egész feketebors
10 púpozott teáskanál fűszerpaprika
3 teáskanál só
2 db halászlékocka
A befejezéshez:
kb 0.7 l víz
600 g halfilé (ponty)

Elkészítés:
Az összetevőket alaposan megtisztítjuk, majd felaprítjuk a paradicsomot, paprikát, vöröshagymát. A halszeleteket, a zöldségeket, valamint az összes fűszert egy lábasba tesszük, és felöntjük a vízzel. Lefedjük a lábast, ezután közepes hőfokon kb 3/4 óra alatt teljesen szétfőzzük az összetevőket. Paradicsompaszírozón átpaszírozzuk az alapot, visszatöltjük a lábasba. A halfilét csíkikra szeleteljük.Beletesszük a halfilét az átpaszírozott alapba, öntünk rá vizet, ízlés szerint fűszerezzük, majd addig főzzük, míg a halfilé puhára nem fő - kb 10 perc. A kész leves tálalásakor ügyeljünk arra, hogy a leves forró legyen, valamint hogy mindegyik adagba egyenlő arányban jusson a halhúsból, s hogy legyen erőspaprika is kéznél!




Főétel:

Harcsapaprikás túrós csuszával

Harcsapaprikás

Hozzávalók:
700 g harcsafilé
80 g vöröshagyma
70 g zsír
100 g zöldpaprika
100 g paradicsom
2 dl tejföl
20 g liszt
10 g fűszerpaprika
1 csomag kapor

fokhagyma
köménymag

Elkészítése
A harcsafilét megfelelően daraboljuk (szeletre, kockára), sózzuk, majd a felforrósított zsírban mindkét oldalán elősütjük, aztán a zsírból kivéve félretesszük.
A hagymát finomra, a paprikát, paradicsomot apró kockára vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A zsírban a hagymát megfuttatjuk és elkészítjük a pörköltalapot, majd a halat beletesszük. Pár percnyi forralás után a tejfölből és lisztből készült habarással behabarjuk, átforraljuk és utána ízesítjük. Vigyázzunk, ne kevergessük, csak rázogatással mozgassuk, mert a szeletek összetörnek. Forrón tálaljuk, köretként galuskát, túrós csuszát, vagy bármilyen tésztaköretet adhatunk.


Túrós csusza

Hozzávalók:
50 dkg száraztészta
50 dkg juhtúró
2 dl tejföl
10 dkg füstölt szalonna


A szalonnát vágd kis kockákra, s süsd ki a zsírját. A szalonnakockákat emeld ki, s a zsírba keverj 2 kanál tejfölt. A túrót morzsold szét villával, vagy kézzel. A tésztát főzd ki, majd forgasd bele a felforrósított tejfölös zsírba, - ha a tészta nem elég forró, melegítsd utána -, s keverd hozzá a túrót. (Ha már benne van a túró, nem tesz jót neki a melegítés!) A tálaláskor locsold meg a maradék tejföllel, s szórd rá a szalonnakockákat.




Desszert:

Banános-csokis palacsinta fagylalttal

Hozzávalók:

1 db tojás
1,5 dl zsíros tej
2 evőkanál cukor
175 gr liszt
fél teáskanál sütőpor
3 db banán
15 dkg étcsokoládé
csipetnyi só
5-6 evőkanál étolaj

Üssük a tojást egy keverőtálba, ízesítsük sóval, majd jól keverjük össze. Öntsük rá a tejet, a cukrot, majd kis adagokba keverjük hozzá a sütőpor és liszt keverékét. Habverővel addig keverjük, míg sima tésztát nem kapunk.
Hámozzuk meg a banánokat, vágjuk kis kockákra, majd öntsük a tésztára, tegyük hozzá az ugyancsak kis kockákra összevágott csokoládét is. Óvatosan dolgozzuk a palacsintatésztához.
Forrósítsunk fel pár evőkanálnyi étolajat egy nagy serpenyőben, majd egymástól kicsit távolságra kanalazzunk halmokat a banános tésztából. Süssük kis lángon legalább két percig, majd óvatosan fordítsuk meg egy lapátkanállal, a másik felét is süssük két percig. Szedjük át egy nagy tányérra, tetejét szórjuk meg porcukorral.



Forrás: rtlklub.hu


1 megjegyzés:

Miner.hu on 2009. november 3. 14:37 írta...

Szia!

Mint gasztrobloggernek, szeretném a figyelmedbe ajánlani a gasztro.miner.hu oldalt, ahol a gasztronómiai témájú blogokat jelenítjük meg egy helyen, és az online elérhető Gasztroblogger Szakácskönyvet, ahová blogodból valószínűleg néhány receptet külön is kiemelünk.

Szeretnénk, ha a Te blogod is megjelenhetne oldalunkon, s ehhez hozzájárulásodat szeretnénk kérni (szabályunk, hogy csak azok bejegyzései jelennek meg, akik ehhez hozzájárulnak). A bejegyzésedből csak egy kivonat jelenik meg honlapunkon és esetlegesen egy kis kép: ha valaki el szeretné olvasni írásodat, akkor a blogodra fog eljutni. A csatlakozásnak anyagi vonzata nincs, a bejegyzések első egy-két mondatának listázásához a blog feedjét dolgozzuk fel, tehát semmilyen technikai teendőd sincs. Az eddigi tapasztalatok alapján napi további 50-100 látogatót is jelenthet, ha bekerül valaki a listába.

Amennyiben úgy döntöttél, csatlakoznál hozzánk vagy kérdésed van, kérlek írj az info kukac miner pont hu-ra!

Üdvözlettel:
Miner.hu

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template