2009. augusztus 31., hétfő

Hajós András a Vacsoracsatában főzött


Hajós András

Saját talkshowját 2003 tavaszától indította el Magánszám címmel, amelyet először a TV2-n sugároztak, majd kis szünet után a Viasat3-on láthatta a nézőközönség Késő este Hajós Andrással címmel. 2005-ben ő vezette a Benne leszek a tévében című műsort, amelyből kilenc adást láthattak a nézők. Hajós András jelenleg az RTL Klub Heti Hetes című műsorának gárdáját erősíti.
Saját zenekara: Emil Rulez


A Heti hetes szókimondó sztárjáról meglepő dolgok kerültek nyilvánosságra.

Ki ne ismerné a Heti hetes sztárját, az Emil Rulez népszerű frontemberét, Hajós Andrást? A Vacsoracsata adásában Hajós nemcsak a nézőket, hanem a vetélytársakat is meglepte.

András egész délelőtt egy konyhatündér rutinjával mozgott a konyhában, a sütő használata azonban kifogott rajta. Az adás során nemcsak a házias oldalát, de "legjobb barátját" is megismerhettük, vagyis a mosogatógépet, aminek hála művészujjait már nem kell mosogatásra kényszerítenie.

Az egész napos robotolás után megérkeztek vacsoravendégei: Kern András, Bajor Imre, Farkasházy Teddy és Hernádi Judit. Hajdu Steve egy fellépés miatt késve érkezett. A hetesek közül még egyikőjük sem járt Hajós Andris lakásában, ennek ellenére könnyen feltalálták magukat, és néhány titkot is elárultak magukról. Így derült fény például Bajor Imre kés- és szatyorfóbiájára.

A fogások összességében kifogástalanok voltak, a vacsorát pedig egy dallal zárta a házigazda.

A kellemes este után a vacsoravendégek sem voltak szűkmarkúak, Bajor Imre kivételével mindenki 10 ponttal jutalmazta a házigazda vendégszeretetét és főzőtudományát.
Így Hajós András összesen 49 ponttal büszkélkedhet a mai este után.




Hajós András menüje

Előétel:

Zöldséges rétes
Hozzávalók:
10 dkg sárgarépa
10 dkg zeller
10 dkg kelkáposzta
10 dkg kelbimbó
10 dkg vaj

bors
20 dkg reszelt sajt
3 ek apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:
Egy lábasban felhevítek 5 dkg vajat és beleteszem a gyufaszálra vágott zöldségeket. Sózom, borsozom, és 10 percig párolom. A réteslapokat ezzel a keverékkel töltöm meg, feltekerem és a szokásos módon megsütöm.


Főétel:

Áfonyás kacsamell
Hozzávalók 6 személyre:
3 nagy kacsamell
3 dl csirkealaplé (leveskockából is lehet)
3 dl paradicsompüré
1 kis üveg áfonyadzsem
1 hagyma
2-3 babérlevél
3 dl vörösbor
1 nagy sárgarépa


Elkészítés:
A kacsamelleket kettévágom, a zsíros bőrt leszedem róla, egy keveset félreteszek. A megtisztított melleket megtűzdelem a hájdarabkákkal, hogy a hús omlós legyen. Szebben sül, ha a bőrt csak beirdalom, és a húson hagyom, de úgy sokkal kalóriadúsabb. A megtűzdelt melleket tepsibe fektetem, megsózom, majd a paradicsompürét és a dzsem felét rákanalazom, a felkarikázott répát, a babérleveleket és a megmosott, cikkekre vágott hagymát rádobom, majd a bort, végül a húslevest is ráöntöm. Alufóliával betakarom, és 190 fokon sütöm. Ha omlós puha, kiveszem a sütőből, a húsdarabokat kiemelem, tálra teszem, majd a léből kihalászom a zöldségeket, a többit összeturmixolom - vagy csak leszűröm -, és kevés kimért lében liszttel sűrítem, meg ízesítem. A dzsem másik felét beleteszem, és a friss áfonyával felfőzöm. A sűrű mártást a húsra öntöm, meg külön mártásos tálba is teszek belőle. Egyben főtt burgonyával tálalom.


Desszert:

Máglyarakás
Hozzávalók:
kifli (vagy fonott kalács)
3 tojás
3 ek vaníliás cukor
2 dl tej
kb 2-3 db alma
fahéj
mazsola
apróra vágott dió

Elkészítés:
A kifliket felkarikázzuk (a kalácsot feldaraboljuk).A tojások sárgáját elkeverjük a vaníliás cukorral, föleresztjük a tejjel. Beleforgatjuk a feldarabolt kifli karikákat (vagy kalácsdarabokat). Vajjal kikent tepsibe öntjük, majd a tetejét rumban áztatott vékony almaszeletekkel rakjuk meg és hintsük meg fahéjas cukorral, mazsolával és apróra vágott dióval. Sütőbe tesszük és megsütjük. Amikor az alma már puha, kivesszük a sütőből a 3 tojásfehérjéből cukorral habot verünk,baracklekvárt keverünk bele, és rárakjuk a massza tetejére. Visszahelyezzük az egészet a sütőbe, amíg a hab egy kicsit megbarnul. Tálaláskor kockákra vágjuk, adhatunk mellé még sodót vagy mártást is.
(Készíthetjük úgy is, hogy az almát nem nyersen, vékony szeletekben rakjuk rá, hanem reszelve, kissé megpárolva, kinyomkodva.)

Forrás: Vacsoracsata.tv

2 megjegyzés:

Unknown on 2009. szeptember 1. 11:50 írta...

Nagyon szomorú vagyok, mert engem az a recept érdekelt, ahogyan ő akkor és úgy készítette el az ételeket.
1. Ha jól emlékszem, nem volt kelbimbó a rétesben...
2. A krumplipürét agyon dicsérték, de itt az szerepel, hogy egyben főtt burgonya.
3. A desszertben biztos, hogy szerepelt mák, Hajdu Steve ecsetelte is ezt bővebben, a leírásból mégis hiányzik ez a hozzávaló.
4. Gondolom, hogy a hús elkészítése sem pontosan így történhetett, ami olyan finomra sikerült.

Hogyan lehet megtudni, hogy akkor pontosan hogyan készült az ételsor?

Unknown on 2009. szeptember 2. 8:05 írta...

Ha megnézed a videót, akkor többé-kevésbé megtudod hogy készültek az ételek.
Szerintem, jobb, ha egy "normális" receptet kapunk, és abból vagy úgy csináljuk ahogy láttuk, vagy saját fantáziánk szerint változtatjuk.

szerintem ez így nagyon okés

 

Celebek vacsora csatája, - Vacsoracsata receptek Copyright © 2009 WoodMag is Designed by Ipietoon for Free Blogger Template